2020. március 8., 13:50

Koronavírus: Komáromban is az óvintézkedések betartására sarkallnak

A már Szlovákiában is megjelent koronavírus-fertőzések kapcsán Komárom városvezetése a városi cégek és az oktatási intézmények vezetőivel március 9-én délelőtt egyeztet a további megelőző óvintézkedésekről, s ezentúl rendszeresek lesznek az efféle találkozók. A helyi szentmisék és istentiszteletek látogatottsága egyelőre nem csökkent, azokon felolvasták a Szlovák Püspöki Konferencia vonatkozó ajánlásait és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház elnökségének felhívását. A ma délutáni helyi kulturális rendezvényeket megtartják a szervezők.

Galéria
+1 kép a galériában
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Az összes helyi városi cég, így az Egressy Béni Városi Művelődési Központ, továbbá az uszodát, termálfürdőt, jégpályát és Panoráma szállót üzemeltető Comorra Servis, a Com-Média Kft., a Kom-VaK Rt. városi víz- és csatornaművek, valamint az idősek otthona és az oktatási intézmények vezetőivel március 9-én, hétfőn délelőtt egyeztetünk a koronavírus terjedésének megelőzése kapcsán.

A folyamatosan változó helyzet miatt a következő hetekben rendszeresek lesznek ezek a találkozóink, a város honlapján és a Komáromi Lapokban pedig majd folyamatosan tájékoztatjuk a lakosságot

- tudatta portálunkkal Keszegh Béla, Komárom polgármestere.

Az Ispotály utcai idősek otthona bejárati ajtaján már szombaton kifüggesztették a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) látogatási tilalmat elrendelő, csak szlovák nyelvű (!) hirdetményét.

A Szlovák Püspöki Konferencia ajánlása

Kiss Róbert kanonok, komáromi esperesplébános, a Nagyszombati Főegyházmegye általános helynöke portálunkhoz eljuttatta a Szlovák Püspöki Konferencia szentmiséken is felolvasott ajánlásait, amelyeket az alábbiakban teljes terjedelemben közlünk:

A COVID-19 vírus terjedésével kapcsolatban a Szlovák Püspöki Konferencia minden katolikus intézmény figyelmébe ajánlja, hogy folyamatosan figyeljék, és tartsák be a Közegészségügyi Hivatal rendelkezéseit, s egyben felelősségteljesen működjenek együtt az illetékes állami tisztviselőkkel. Az egészségvédelem keresztény kötelesség. Míg a fertőzés veszélye fennáll, nem javasoljuk zarándokutak szervezését sem Szlovákiába, sem külföldre. Korlátozni kell a liturgikus ünnepségen kívüli közös rendezvényeket. Azon hívőket, akiknek a közérzete nem megfelelő, hőemelkedésük van, vagy a betegség tüneteit érzékelik, arra kérjük, maradjanak otthon, amíg az állapotuk nem javul. A betegek nincsenek kötelezve a vasárnapi szentmisén való részvételre: éppen ellenkezőleg, felelőséggel tartoznak másokkal szemben, hogy a betegség ne terjedjen.

A papok fokozottabb mértékben figyeljenek oda a személyes higiéniára, a szentmisék előtt gondosan mossanak kezet, és használjanak kézfertőtlenítőt.

A templomokban javasoljuk, hogy ideiglenesen ne használjuk a szenteltvíztartókat, és tegyük félre a padokon lévő tárgyakat - imakönyveket, rózsafüzéreket stb. Az adományokra szolgáló kosarakat ne adogassuk kézről kézre.

A szentmiséken a béke jeleként szolgáló kézfogás jelenleg elhagyható, vagy ajánlott a kézfogás helyett fejhajtással jelezni egymás felé. A bűnbánat szentségének kiszolgáltatásához ajánlott a rácsos gyóntatószék, a gyóntatórácsra rögzítsünk átlátszó fóliát. Kerüljük a templomterek túlzsúfoltságát.

Kérjük a híveket, hogy őrizzék meg a nyugalmukat, s imádkozzanak a betegekért és az egészségügyi dolgozókért! Ne essünk kétségbe, hanem legyünk a felelősségteljes hozzáállás példaképei! Legyünk körültekintőek, ugyanakkor segítsük azokat, akiknek szükségük van ránk! Fohászkodjunk az Úrhoz bizalommal, kérjük az ő segítségét és oltalmát!

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház elnökségének felhívása

A vasárnapi istentiszteleteken pedig a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház elnökségének alábbi felhívása hangzott el:

Kedves Testvérek az Úr Jézus Krisztusban! Mint ahogy a környező országokban, úgy Szlovákiában is a létrehozott válságstáb óvintézkedéseket vezetett be a koronavírus terjedése végett. A belügyminisztérium felhívással fordult az egyházakhoz is, amelyben kérik a keresztyén közösségek megértését és az alapvető óvintézkedések betartását. Hordozzuk azért teljes felelősséggel a kialakult helyzetet, tartsuk be a higiéniai előírásokat és az illetékes hatóság rendelkezéseit! Mindezek értelmében 2020. március 6-tól megszüntették az egészségügyi és szociális intézmények, valamint a börtönök látogatását, és meggondolásra ajánlják a lakosságnak a sport-, kulturális és nagyobb tömegeket megmozgató rendezvényeken való részvételt.

Az istentiszteletek tartása terén bízunk a gyülekezeteink vezetőségének ítélőképességében és bölcsességében. Igyekezzünk nem kelteni pánikot.

Az Úrvacsorai közösség alkalmával inkább tartózkodjunk a közös kehely használatától, de próbáljuk megtalálni a megfelelő megoldást! Imádkozzunk azért, hogy a vírus ne terjedjen, a betegek meggyógyuljanak, és Isten adjon erőt és bölcsességet azoknak, akik ezen a téren nagyobb felelősséggel vannak felruházva.

További információt a www.healt.gov.sk honlapon kaphatunk.

Megtartják a mai komáromi rendezvényeket

Azt is megtudtuk, hogy

a ma délutánra tervezett két komáromi nőnapi, illetve jubileumi rendezvényt a tervek szerint megtartják.

A megalakulásának 10. évfordulóját ünneplő Memória Társulat ingyenes koncertje 15 órakor a Tátra Moziban, a Lehár Ferenc Polgári Társulás által rendezett Hölgyek örömére című koncert, amely során Kökény Attila, Takács Nikolas, Szondi Tamás és Szeleczki Artúr lép fel, pedig 17 órakor az Egressy Béni VMK-ban kezdődik.

Az egymás iránti felelősségvállalás jegyében azonban az influenza és a további légúti betegségek tüneteivel küszködő polgártársaink inkább maradjanak odahaza, ne fertőzzék meg a közönséget!

Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről. 

Hozzászólások

Fehér István 2020. 03. 09., h - 06:21

"Nyilván" PhDr. Mgr. Polgárová Hedviga sem tud magyarul Komáromban? Meg persze valamennyi bentlakó is szlovák, a rokonságukkal együtt is? Felháborító!