2022. május 17., 18:49

Komáromi iskolaigazgatók is vannak a nyitrai megyeelnök által kitüntetettek között

Nyitra megye megalakulásának 20. évfordulója alkalmából Milan Belica megyeelnök köszönőlevéllel jutalmazott 72 személyt, így több megyei képviselőt és megyei fennhatóságú intézmények igazgatóit. A kitüntetett komáromi személyek között foglalt helyet Andruskó Imre, a magyar tannyelvű Selye János Gimnázium, Vetter János, a magyar és szlovák osztályokkal is rendelkező Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola, valamint Ondrej Gajdáč, a szlovák oktatási nyelvű Ľ. J. Šulek Gimnázium igazgatója is.

Komáromi iskolaigazgatók is vannak a nyitrai megyeelnök által kitüntetettek között
Együtt a három komáromi kitüntetett igazgató
Fotó: Facebook

Andruskó Imre a 530 diákkal és 50 állományban levő dolgozóval, köztük 40 pedagógussal, illetve 5 óraadó tanárral működő Selye János Gimnázium igazgatójaként 2021. augusztus 1. óta már az ötödik igazgatói ciklusát tölti. A négy- és nyolcosztályos képzést is kínáló intézményből pénteken 117-en ballagtak el, akiknek a helyére ugyanannyi jövendő elsőst vehettek fel.

„Megtisztelő a megyeelnökünk kitüntető figyelme és köszönőlevele. Immár 21. éve a hírneves alma materünk folyamatos fejlesztéséért dolgozom. Büszke vagyok arra, hogy sikerült teljes mértékben felújítatni az épületünket, a tornatermeinket, az udvarunkat, ahol egy többfunkciós új sportközpontot is kialakítottunk. Az elmúlt két évtizedben az intézményünkben hozzávetőleg 3 millió euró értékű fejlesztés valósulhatott meg. Ez annak is köszönhető, hogy ha bármikor segítségért fordultam a megyei hivatalhoz, azt megkaptam. A pandémia és az ukrán-orosz háború miatt azonban néhány tervünket még nem tudtuk valóra váltani. Bízunk abban, hogy a gazdasági helyzet javulása után azokhoz is megkapjuk a megyei támogatást. A jelenlegi Szövetség párt és annak elődpártjai megyei képviselőivel, valamint több szlovák képviselővel is gyümölcsöző az együttműködésünk“ – magyarázta.

Komáromi iskolaigazgatók is vannak a nyitrai megyeelnök által kitüntetettek között
Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója
Fotó:  SJG albuma

A szellemi építkezés szempontjából pedig azt is nagyon fontosnak tartja, hogy a volt jeles tanáraikról, diákjaikról tantermeket neveznek el, ekképp is őrizve az emléküket.„Ugyancsak büszkeséggel tölt el a bencés hagyományok ápolása is, mert az elődünk bencés gimnázium volt. Nemrég vettem részt a hagyományos, győri bencés bálon, amelyen az egyik bencés atya hangsúlyozta: ezért is hívtak meg, mert a kényszerű zárvatartásuk után, 220 évvel ezelőtt indult újra a bencés gimnáziumok működése, s tudják, hogy világi iskolaként is nagy figyelmet szentelünk a bencés hagyományoknak“ – említette.

Az egykori diákjaikat is mindig szívesen viszontlátják, ezért hazai viszonylatban elsőként kezdeményezték az Arany, Gyémánt és Vas Maturák-oklevelek átadását, majd több oktatási intézmény is követte a példájukat. Minden évben június első szombatján, az „öregdiák baráti körükkel“ együtt tartják az ünnepi aktussal párosuló nagytalálkozókat. További sikernek nevezte, hogy sikerült a diáklétszámukat stabilzálni. “Bár régebben volt olyan tanév, amelyet 700 köröli diákkal kezdtünk, de miközben több hazai középiskolában nagy mértékű, akár 60-70 százalékos létszám-csökkenéssel szembesülnek, nálunk ez az arány jóval kisebb. Szerencsére, e tanévben is mintegy 130 olyan diákunk van, akik más járásokból érkeztek hozzánk, így az össz-létszám nem esett 500 alá.“

Végül azt is elmondta: szeretné mielőbb megvalósulni a még folyamatban levő vagy kimaradt fejlesztéseiket, így a sok idős és mozgáskorlátozott személy által óhajtott lift beépítését, valamint megtartani az 500 körüli diáklétszámot. „Ezenkívül a hazai oktatásügyi változásokkal összhangban, a kollégákkal együtt beindítjuk a tartalmi reformot is. Már egyeztetéseket folytatunk arról, hogy milyen irányba kellene elmozdulni-fejlődni. Azt, ami eddig jó volt, meg akarjuk tartani, de a jelenkori változásokkal összhangban bizonyos dolgokat erősíteni akarunk. Például fontos lenne a diákjaink pénzügyi ismereteinek a fejlesztése, de további újításokat is tervezünk.”

Vetter János  a közel 500 diákkal és 104 alkalmazottal, köztük 52 pedagógussal, illetve évfolyamonként 5, azaz 4 magyar és 1 szlovák tannyelvű osztállyal rendelkező, komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola élén már szintén az ötödik igazgatói ciklusát tölti.

„A megyeelnökünk kitüntette azokat, akik már két évtizede a megye, illetve valamelyik megyei intézmény felvirágoztatásáért dolgoznak. Örülök, hogy én is azok közé tartozom, akiket köszönőlevéllel jutalmazott. Ez idő alatt az általam irányított iskolában a többi között olyan jelentős infrastrukturális beruházások valósultak meg, mint a sportpálya létesítése, az épületek energetikai mutatóinak javítása - hőszigetelése, legutóbb pedig a laboratóriumaink és műhelyeink felszereltségének korszerűsítése. Másfél millió értékben vásárolhattunk modern műszereket, gépeket, berendezéseket, amelyek segítségével tovább emelkedhet a nálunk folyó oktatás színvonala. Most már végre kijelenthető, hogy a miénk úgy az épületek, mint a műszaki felszereltség tekintetében nagyon jó állapotban levő intézmény“ – mondta el a kitüntetése kapcsán a Ma7-nek.

Hozzátette: a kezdeményezései, támogatási kérelmei kapcsán mindig segítőkészségre, korrekt hozzáállásra talált a fenntartó megyei önkormányzatnál és a megyei hivatal illetékeseinél. „Jó gazdáink ők nekünk, nagyon hatékony az együttműködésünk“ – szögezte le.

Komáromi iskolaigazgatók is vannak a nyitrai megyeelnök által kitüntetettek között
Vetter János mérnök, a komáromi "Ipari" igazgatója
Fotó:  A Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola albuma

Kérdésünkre, hogy hasonlítsa össze, az „Ipari“ két évtizeddel ezelőtti és jelenlegi helyzetét, így válaszolt: „Miután már az épületünkkel és a felszereltségünkkel is elégedettek lehetünk, manapság gondjaink inkább a diáklétszámmal kapcsolatban adódnak. Bár akadt olyan szakunk, amelyre háromszoros volt a túljelentkezés, ám az oktatási minisztérium a húsz évvel ezelőtti létszámhoz viszonyítva, manapság nagy mértékben megnyirbálja a felvehető diákok számát. Ez esetben a 64 érdeklődőből csak 22 diákot vehettünk fel, pedig legszívesebben valamennyit a jövendő elsőseink között látnánk viszont. Mióta ez a kemény szabályozás érvényben van, az évfolyamonkénti 5 osztályba a korábbi 150 helyett csak 119 fiatalt vehetünk fel, amibe nehéz belenyugodni“.

Végül elárulta: az időszerű igazgatói ciklusában ezen probléma orvoslásán kívül a szaktanár-gárdát szeretné újabb szakképzett tanárokkal erősíteni. „Miután egy korábbi cikkben panaszkodtam a szaktanár-hiányról, az iskolánkban több mérnök-tanár-jelölt jelentkezett, így hamarosan ez a gondunk is megoldódhat. Mindezt összevetve jó a helyzetünk, de hangsúlyozom: örülnénk, ha még több diákunk lehetne.”

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.