2022. március 22., 16:26

Komárom: A járvány továbbra is befolyásolja a kórház működését

Az új koronavírus-járvány továbbra is befolyásolja az komáromi Agel Kórház működését. Az egészségügyi intézmény továbbra sem tudja maradéktalanul végrehajtani a tervezett műveleteket, továbbra is több mint 20 a koronavírusos betegek száma, hiányzik az egészségügyi személyzet is – értékelte a kórház helyzetét Miroslav Jaška igazgatója.

Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Még mindig aránylag sok a beteg, a kórházi elhelyezések tekintetében csak lassú javuló tendenciát rögzítenek a komáromi egészségügyi dolgozók.

Fontos, hogy lényegesen kevesebb az elhalálozás az új koronavírus miatt"

– jegyezte meg az igazgató.

Jelenleg 24 új koronavírusos beteget látnak el egészségügyi szakemberek. Közülük 13-an fekszenek oxigénágyon, ketten vannak intenzív osztályon, három beteg pedig lélegeztetőgépre szorul.

Olyan döntést kellett hoznunk, hogy a koronavírusban szenvedő betegeket a hosszan tartó ápolásra szoruló betegek osztályára helyezzük, amelyet teljesen átszerveztünk”

– erősítette meg Jaška.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.