2020. október 31., 19:54

Kevés a pozitív eset a Mátyusföldön, a falvak teszthiánnyal küzdenek. Felfokozott a hangulat

A Galántai járás falvaiban is alacsony a fertőzöttek száma, de a falvak nagyon küzdenek a teszthiánnyal. Sok helyen az utolsó teszteket használják fel, és hiába jelentik a katonák, hogy elfogytak a tesztjeik, a szeredi raktár is üres. Információink szerint most próbálnak teszteket felhajtani, illetve már a falvak is kölcsönözhetnek egymásnak, ha van még miből. 

Mind negatív
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

Galántán a délutáni órákban rendben ment a drive-in tesztelés, bár már arra kérték az embereket, ne egyedül érkezzenek egy autóval, mert nem fenntartható a forgalom. Az Esterházy-kastélynál zajló kinti tesztelésen a sorban állók arra panaszkodta, hogy nagyon lassan halad a tesztelés, van aki akkor már három órája ott sorakozott. Délután négy óra körül az ott szolgáló rendőr elárulta portálunknak, a 350-ik tesztnél tartanak, ebből egy lett pozitív.

galanta_drive-in.jpg
Galánta - Drive in, ügyesen megy a tesztelés
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

Valóban lassan dolgozhattak, hiszen a környező falukon ebben az órában már átlag 700-800 tesztet elvégeztek. Nádszegen voltak olyan órák, amikor akár hetven teszttel is végeztek. A nagyközség mindössze 1800 tesztet kapott, nagy erőkkel próbálják oldani a hogyan tovább kérdését, cikkünk születésének pillanatában érkezett a hír Kacz Éva polgármestertől, hogy kapott még ötszáz tesztet, de nem tudta megmondani, milyen forrásból.  Eddig közel húsz pozitív esetet azonosítottak Nádszegen közel 1550 tesztből.

nadszeg.jpg
Nádszeg hősei
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

Pozsonyvezekény falujában este fél hatkor, a fertőtlenítést követően azt jelentette a katona, már csak 70 tesztje maradt. A polgármester szinte égnek álló hajjal árulta el, hogy délután óta folyamatosan érkeznek a DS, BA jelzésű autók a faluba, és szondázzák a helyzetet, ha az emberek úgy látják, éppen rövidebb a sor, azonnal besorakoznak, ezzel elvéve a tesztelés lehetőségét a falubeliektől. Hozzátette, szerencsére egy pozitív esetet sem találtak. A falu összesen hatszáz tesztet kapott, logikus számítások szerint legalább ezerre lett volna szükség. Felsőszeli száz tesztet tudott kölcsönözni este fel nyolckor Vezekénynek, felsőbb utasításra.

Királyrévben a katona hátraküldte a sorban azokat, akik nem helybeliek, ezek az egyének azonnal felháborodásuknak adtak hangot, hiába magyarázta a polgármester és a katona is, hogy nem utasítanak el senkit, de előnyben akarják részesíteni a falu lakosait.

Felsőszeliben a kora esti órákban nagy kiabálás és veszekedés történt, mikor egy busznyi ukrán állampolgárságú ember érkezett leteszteltetni magát.

A katonák kétségbeesetten igyekeztek csitítani a helyzetet, a jogosan felháborodott lakosságot három rendőrnek kellett pacifikálni. A katonák azt jelentették, mára elegendő tesztjük van, de nem tudják, miként zajlik majd a holnapi nap. A falu összesen 1650 tesztet kapott. Délre kb. 450 tesztet végeztek el, ebből három volt pozitív.

A katonák minden helyszíne maximális erőkifejtéssel dolgoznak, időben jelentik az eszközök hiányát, de kezd kialakulni a káosz és egyre nehezebb visszatartani a türelmetlen embereket a lincshangulattól.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.