2021. augusztus 29., 08:50

Kettős jubileumot ünnepeltek Békén

Tizedik alkalommal rendezték meg Békén a hagyományos Nemzetközi Népzenei Fesztivált, amelyen a Duna Folk Band együttes adta meg a népzenei aláfestést. A helyi Csemadok szervezet pedig az idén ünnepelte 70. évfordulóját, így kettős ünnepet ült a község apraja és nagyja. 

10. Békei Népzenei fesztivál
Fotó: Reczai Lilla

A békei Nemzetközi Népzenei Fesztivál a hagyományokra és a népzenei kultúrára összpontosít. Janikovics Katalin polgármester portálunknak elmondta, hogy a népzenét szeretnék ezen a fesztiválon közelebb hozni a közösséghez, s szeretnék átadni a fiataloknak a népzene szeretetét. 

10. Békei Népzenei fesztivál
Fotó:  Reczai Lilla

A rendezvényen a helyi dalkörök lépnek fel, illetve a környéken működő dalos csoportok. Az egynapos program körsétával indul a faluban, amelyen a néptáncosok felöltik hagyományos viseleteiket, és népdalokat énekelnek a séta alatt. A körmenet négy falubéli lakos vendégszeretetét élvezi, így a séta alatt sikerül a vendégeknek jókat enni-inni. Az első állomásnál Pósfai László, a másodiknál Lépes László és családja volt a házigazda, majd következett Kőszegi Lívia és Szerda Tamás. A menet végső állomása a helyi kultúrház, ahol az ünnep tiszteletére kiállítást is rendeztek. A tárlat a békei Csemadok Alapszervezetének 70. évfordulójára készült, amelyen fényképek mutatják be a szervezet legjelentősebb pillanatait. 

10. Békei Népzenei fesztivál
Fotó:  Reczai Lilla

A kulturális élet fellendítése és a magyarság megtartása fontos célkitűzése a falunak, a népzenei fesztivál jó alkalom erre. 

10. Békei Népzenei fesztivál
70. éves a helyi Csemadok szervezete
Fotó:  Reczai Lilla

"Pár évvel ezelőtt érkeztek hozzánk fiatal családok, a faluban telepedtek le, így a község lassú léptékkel ugyan, de fokozatosan fejlődik előre. Szeretnénk megtartani ezt a fokozatosságot, mert kis község vagyunk, de a fejlesztésekkel karban tartjuk a falut, és mégis azok maradunk, amik vagyunk: vidéki kis település" – fejtette ki a polgármester. 

Az este folyamán a Fortissimo Music Band élőzenével szórakoztatta a közönséget. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.