2023. május 8., 12:00

Kassa város díját kapta Szaszák György újságíró, publicista

A Kassai Városnapok keretében május 7-én a történelmi városháza nagytermében átadták a Város Díját és a Főpolgármester Díját a városban tevékenykedő személyeknek és szervezeteknek. Szaszák György újságíró, publicista a város és a közösség fejlesztése érdekében végzett több évtizedes munkájáért a Város Díját vehette át.

Kassa Város Díja, Szaszák György
Fotó: kosice.sk

Kassa Város Díjával az idén összesen nyolc egyént és három csoportot tüntettek ki. A kassai magyarok közül az elismerést Szaszák Györgynek adták át, ezzel is értékelve az utóbbi ötven év alatt végzett újságírói munkáját és a város kulturális, művészeti életében kifejtett aktivitásait.

Kassa Város Díja, Szaszák György
Fotó:  kosice.sk

Szaszák György 1953-ban született Alsóláncon. 1968 óta él Kassán, ahol középiskolai tanulmányait végezte a kassai magyar gimnáziumban. 1971-ben az Új Szó napilap Kassa területi szerkesztője lett. Számtalan cikket írt a város társadalmi, kulturális, színházi és művészeti életéről. 1994-ben a CSEMADOK kassai városi választmányának titkára lett, ahol 1999-ig kulturális szervezője volt a város magyarságának, miközben a Szövetség a Közös Célokért Kassai Információs Iroda munkáját is irányította. A Pátria Rádió, a Magyar Távirati Iroda, a Szlovák Televízió magyar szerkesztősége, valamint a Duna Televízió külső munkatársaként is tevékenykedett. Nyugdíjas kora ellenére 2012-től mindmáig az amikassa.sk hírportál szerkesztőjeként dolgozik.

Szaszák György pályája kezdete óta részt vesz Kassa város művészeti életében is, és eddig 7 könyve jelent meg, melyek mind Kassával kapcsolatosak. Ezek a következők: Kassai műtermek (2000), Košickí výtvarníci (2000), Kassa műemlékei / Die Kunstdenkmäler von Kaschau (2002), Pamätihodnosti mesta Košice / Monuments of Košice ( 2002), Élesztőtégelyünk: A kassai ipari (2012), Kassai kapuk (2013), Akiket Kassa megérintett (2021). Dokumentumfilmeket is készített, munkái: Divadlo Thália Színház (2007), Debrődi csoda (2008), Stószi metamorfórizok (2008), Keresések égen-földön /Debrődi Szent László búcsú (2009) Lánc-lánc, Alsólánc, alsólánci élet (2009), Színháztól színházig (2009).

Szaszák György ma is aktívan részt vesz a művészeti és társadalmi életben. Szakmai, alkotói és magánélete szorosan kötődik Kassához. A Csemadok Kassai Városi Választmánya és a Kassai Magyarok Fóruma ezért a város és a közösség fejlesztése érdekében végzett több éves aktív munkájáért születésének 70. évfordulója alkalmából javasolta a kitüntetésre.

Kassa Város Díja, Szaszák György
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.