Összesen nyolc egyént és három csoportot tüntettek ki.
A jó palócok között mindig sok a tehetséges, tevékeny, példaértékű munkát végző ember, akik sokszor a háttérben teszik a dolgukat, és nem várnak érte elismerést.
Vallja, Isten adja a tehetséget így övé a dicsőség is.
Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából a Gömöri Kézművesek Társulása Csokonai Vitéz Mihály-díjban részesült.
A városnapokat két évnyi kihagyás után tartják meg újból a gömöri járásszékhelyen. Az ünnepi testületi ülést Boris Kollár házelnök is megtisztelte jelenlétével.
Az idei húsz díjazott közt egyedüli magyar pedagógusként ott volt a Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium igazgatóhelyettes tanára, Iró Erzsébet is.
A közege nélkül ő sem érhette volna el mindazt, amit ezekkel az emberekkel együtt, csoportként sikerült.
Samuel Bruss kutatómunkája során több tucat felvidéki magyar nemesi család történetét dolgozta fel.
Március 9-ig lehet beküldeni a jelöléseket a rimaszombati Városdíjra, amelyeket majd a májusi városnapok keretében adnak át.
Az elnök a vacsora előtt a városházán tüntette ki a kancellárt.
Szövetségünk kiemelten odafigyel azokra a példát mutató határon túli magyarokra is, akikkel szemben úgy érezzük, hogy elsősorban erkölcsi adósságunk van.
A legmagasabb városi elismerést Ladislav Sládek ezredes, második világháborús veterán, Hacsi Attila nyugalmazott újságíró és Jozef Nociar cselgáncsozó, edző kapta meg.
Átadták kedden Magyarország kassai főkonzulátusán azokat az állami kitüntetéseket, amelyeket Áder János magyar köztársasági elnök adományozott az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából.
A Pest Megye Külkapcsolataiért Díj kitüntetésben részesítette Pest Megye Önkormányzata Farkas Ivánt, az MKP Nyitra megyei képviselőjét.
Augusztus 20-án, államalapító Szent István király ünnepén adták át az Áder János köztársasági elnök által adományozott Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést két felvidéki személyiségnek.
Szíjjártó Péter a Magyarország és Szerbia közötti kiváló kapcsolatok kiépítésében végzett kiemelkedő szerepéért kapta a kitüntetést.
Átadták azokat a magyar állami kitüntetéseket, amelyeket a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott Áder János köztársasági elnök
Nem szereti az elismerést, a kitüntetéseket, a hírverést.
Minden tisztségében kimeríthetetlen erővel, bátran, meghátrálás nélkül végezte a nemzedékeken átívelő munkát.
"Nyilván az iskoláink is felelősek azért, hogy nálunk ilyen mértékű az asszimiláció. Valamit jobban kellene csinálniuk, hogy ezt valahogy helyre rakjuk” - mondta.
Az elismerést a betegek, az elesettek és a rászorulók testi-lelki egészségének, szociális helyzetének javításáért folytatott példaértékű életpályájáért adományozták Kozma Imrének 80. születésnapja alkalmából.
Zuzana Čaputová Szlovákia megalakulásának 27. évfordulója alkalmából kitüntetéseket adott át.
Színészek, politikusok, zenészek mellett magyar holokauszttúlélők is szerepelnek a brit uralkodó által újév alkalmából magas elismerésben részesítettek listáján.