2020. április 10., 12:31

Húsvét vendégek nélkül: mikorra épül fel a csallóközi turizmus?

Bezárt termálfürdők, ürességtől kongó szálláshelyek – a koronavírus megfertőzte a turizmust is. A helyzet kritikus és lehangoló, mondják a csallóközi termálfürdők vezetői. Nagyon nehéz időszak ez az ágazatban dolgozóknak, és az újraindulás is nehezebb lesz, mint másoknak.

Fotó: Archívum

Míg tavaly húsvétkor telt házzal működött a dunaszerdahelyi és a nagymegyeri termálfürdő, idén egyetlen vendéget sem fogadhatnak. Pedig az előrejelzések és a foglalások alapján nem lett volna okuk a panaszra.

"A húsvéti időszakra az összes szállodai szobánk el volt adva.  Ezeket a foglalásokat részben lemondták, másrészt aminek örülünk, hogy a vendégeink nagy része nem a lemondás, hanem az időpont változtatása mellett tette le a voksát. Sokan áttették a kirándulásukat a nyári vagy a kora őszi időszakra" – mondta Somogyi Gábor, a dunaszerdahelyi Thermalpark vezetője.

Százezrekben mérhető bevételkiesés a bezárás miatt

A dunaszerdahelyi termálfürdő igazgatója elmondta, a bezárás minden hónapban több százezer eurós bevételkiesést jelent. A kedvelt és látogatott turisztikai létesítmény jelentős beruházással készült a 2020-as nyári szezonra.

A Cultacross határon átnyúló projektnek köszönhetően például fürdőzésre alkalmassá tették a termálpark területén lévő tavat. Ezt azonban egyelőre nem élvezhetik a vendégek.

strand
Fotó:  Archívum

"Mi bízunk a mielőbbi újraindulásban. Jelenleg azzal számolunk, hogy áprilisban és májusban zárva kell maradnunk. Ha júniusban sikerül elindulnunk, akkor a kulcsfontosságú nyári időszakban már fogunk tudni bevételt termelni. A nyár minden fürdő életében kiemelkedő időszak. A jelenleg rendelkezésre álló forrásaink lehetővé teszik, hogy az addig tartó időszakot zökkenőmentesen túléljük. A hitelt egyelőre probléma nélkül tudjuk fizetni, mivel az előző évek sikeres működésének köszönhetően rendelkezünk némi tartalékkal. Viszont minden annak a függvénye, hogy meddig tart ez az időszak. A költségeink, amelyeket a bezárás alatt fizetni kell, magasak. Bevétel nélkül azonban nem lehet a végtelenségig kiadásokat eszközölni" – fogalmazott Somogyi Gábor.

A termálfürdőben néhány megszorító intézkedést is hoztak. A megbízási szerződésre dolgozókat az átmeneti időszakban nem foglalkoztatják, valamint nem hosszabbítottak szerződést azokkal, akiknek lejárt. A stabil és állandó munkaerőket azonban szeretnék megtartani.

A  turizmus mihamarabbi újjáéledésében bíznak Nagymegyeren

"Készen állunk arra, hogy bármikor ki tudjunk nyitni. Az egész évben üzemelő medencéink most is fel vannak töltve vízzel. Az alkalmazottaink jelenleg olyan karbantartási és takarítási munkákat végeznek, amelyekre a nyitvatartás mellett nincs lehetőség" – mondja Križan Tibor, a nagymegyeri Thermal Corvinus ügyvezető igazgatója.

strand megyer fürdő
Fotó:  Archívum

A nagymegyeri termálfürdőben 2019-ben látogatottsági rekordot döntöttek, 60 ezerrel több vendég volt, mint egy évvel korábban. A látogatók száma így meghaladta a 700 ezret. A vendégéjszakák száma elérte 340 ezret.

"Az idei év is sikeresen indult, majd március közepén be kellett zárni a fürdőt. Összehasonlításképpen, tavaly ilyenkor már az egész július, augusztus le volt foglalva, most sajnos ezeket a foglalásokat is visszamondják. Ezt a kiesést nagyon nehezen fogjuk tudni pótolni, viszont bízom abban, hogy az emberek a bezártság után ismét szeretnének majd elmenni kikapcsolódni. " – tájékoztatott az igazgató

A termálfürdő rendelkezik bizonyos összegű tartalékkal, de az igazgató elmondása szerint ez körülbelül két hónapra elég, ha a költségeket és a hitelt fizetni kell.

A fürdővezetés bízik a kormány segítségében, ami az alkalmazottak megtartásában nagy segítséget jelentene.

Minden készen áll, csak vendég nincs a szálláshelyeken

Nagymegyeren a Szállásadók Szövetségének elnöke szerint kritikus a helyzet. A város idegenforgalma teljesen leállt. Mivel a fürdő zárva tart, üresek a hotelek, panziók és apartmanok. A nagymegyeri termálfürdőbe 40 éve érkeznek a vendégek. A kisváros fele az idegenforgalomból, a szállásadásból él. 

megyer strand fürdő
Fotó:  Archívum

Győry Károly panziója 27 szobával és 55 ággyal rendelkezik. Húsvétra tervezték a szezonnyitót, de a csoportok mind elmaradnak. "Az állandó vendégeink az áprilisi, májusi foglalásokat megpróbálják átütemezni októberre, novemberre. Természetesen olyanok is vannak, akik visszakérik az előleget. Mi nagyon bízunk abban, hogy június közepétől már megnyithatunk, bár a nyári foglalások körül is nagy a bizonytalanság. A nyitásra és a vendégek fogadására minden készen áll. Szomorúak és kétségbeesettek vagyunk, ugyanis a megélhetésünk egyik pillanatról a másikra szűnt meg. Alkalmazottaink vannak, a rezsiköltségeket fizetni kell, viszont bevételünk nincs" – mondja a Szállásadók Szövetségének elnöke.

A nagymegyeri szállásadóknak nagy érvágást jelent a kialakult helyzet. Többeknek hitelük van, és valahogy talpon kell maradniuk. Győry Károly hozzátette, vendégeik jelentős része az 55 év feletti korosztályhoz tartozik, akikre lehet támaszkodni. Bíznak továbbá a belföldi turizmusban, tavaly ugyanis az üdülési utalványok kedvező hatását Nagymegyeren is érzékelték.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.