2021. december 7., 18:10

Holnaptól távoktatásban tanulnak tovább a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskolában

A hiányzó tanulók magas száma miatt a közegészségügyi hivatallal és a fenntartóval való egyeztetés alapján  2021. december 8-tól (szerdától) a téli szünet kezdetéig a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola áttér az online oktatásra. 

Kodály-Zoltán-Ai-Dsz
Fotó: Kodály Zoltán Alapiskola hivatalos oldala

Az intézmény igazgatója, Ibolya Olivér portálunknak elmondta, hogy a jelen helyzetben az iskola bezárását tartották a legjobb megoldásnak.

A tizenkilenc osztályból kilencet zártunk már be, s az osztályokban is alig a gyerekek 50%-val tudtak dolgozni a pedagógusok.

Azokban az osztályokban, amelyeket karanténba kellett küldenünk, mindegyikben voltak vírusos tünetekkel rendelkező gyerekek, de voltak olyanok is, akiknek a koronavírus tesztje pozitív volt. Náthára, torokfájásra és fejfájásra panaszkodtak a diákok. A pedagógusok nagy része be van oltva, csupán egy kolléga kapta el a koronavírust" – jelentette ki az igazgató. 

Az alsó tagozaton nyolc osztállyal rendelkeznek, ebből jelen állás szerint öt osztályt kellett bezárniuk, a felső tagozaton pedig négyet küldtek haza.

Ibolya Olivér azt is elmondta, találkoztak olyan esettel is, hogy az egyik gyerek kistestvérének magas volt a testhőmérséklete, pozitív lett, de a nagytestvér csupán egypár tünetet produkált és mégis negatív lett a tesztje. Az igazgató hozzátette: "Inkább bezártuk az iskolát, nehogy nagyobb probléma alakuljon ki, hiszen a gyermekek egészsége a legfontosabb". 

Azok számára, akik nem tudják megoldani az 1-5. évfolyamban a gyermek felügyeletét, a napközi biztosítva lesz 6:30-tól 16:30-ig. Amennyiben igénylik ezt a lehetőséget, a szülők jelezhetik ezt az osztályfőnököknek. Az ebéd igénylése erre az időszakra a konyhavezetőnél lehetséges.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.