Április végéig még várják a jelentkezőket a losonci Kármán József Alapiskolában
A losonci Kármán József Alapiskolában április 7-től április 13-ig tartott a jövendő kiselsősök beíratása, de a hónap végéig még várják a jelentkezőket. A mai napig hét gyermeket írattak szüleik az első évfolyamba, de ez a szám szeptemberig még némileg módosulhat.

A rendkívüli helyzetre való tekintettel idén is a gyerekek jelenléte nélkül és online módon, az intézmény Edupage oldalán történt a beíratás.
„Elégedettek nem vagyunk, de legalább tudunk osztályt nyitni. A fenntartó, Losonc városa sosem szabta meg a minimális létszámot, viszont valahol mindig éreztük, hogy legalább a hét elsősnek meg kell lennie”- nyilatkozta az igazgató.
A Kármán suli 2021 szeptemberétől az elsősöknek minibuszt is indít, így a gyerekek felügyelet mellett juthatnak el az iskolába és a megbeszélt időpontban délután haza. Ezzel az új kezdeményezéssel két jövendő kiselsős családját is meg tudták nyerni.
- tette hozzá az igazgató.
Kiemelte továbbá, hogy intézményükben a gyerek az első.
„Mivel az alsó tagozaton nagyjából 10 fős osztályokkal dolgozunk, ezért mindenki ismer mindenkit. Így a tanító nénik maximálisan oda tudnak figyelni a gyerekekre, és személyre szabottan foglalkoznak velük”- zárta.