Helyzetjelentés a komáromi kórházból
Vajon az igazolt Covid-19 fertőzöttek, illetve a pozitív teszteredménnyel rendelkező egészségügyi dolgozók számának megnövekedése hogyan befolyásolja a komáromi kórház működését? El kell-e halasztani tervezett műtéteket, a vírusgyanús- és fertőzött páciensek részére elkülönített Covid-termekben vannak-e még szabad helyek, s ilyen helyzetben folytatódnak-e a korábban betervezett fejlesztések? Minderről az intézmény fenntartójától, az AGEL SK-tól érdeklődtünk.
Martina Pavlíková, az AGEL SK szóvivője elöljáróban egy kéréssel fordult olvasóinkhoz:
a komáromi kórházban sürgősen 0 Rh negatív csoportú vérre van szükség.
Az önkéntes véradók kedd kivételével más munkanapokon 7-től 11 óráig adhatnak vért. Pontos időpontra az alábbi telefonszámon kell bejelentkezniük: 0918/435 408, a véradásra védőmaszkban kell érkezniük, majd be kell tartaniuk a szigorú járványügyi óvintézkedéseket. A Szlovák Vöröskereszt égisze alatt pedig október 19. és november 20. között folyik a Diák-vércsepp elnevezésű hagyományos kampány, amelybe e nehéz időszakban még fontosabb bekapcsolódni, mint más években.
- mondta el a szóvivő. Hozzátette:
eddig a vírusfertőzött orvosok és nővérek hiányzása sem vezetett a kórház működését jelentős mértékben befolyásoló problémákhoz. A szóvivő az aktuális létszámukat nem konkretizálta.
Azt azonban elárulta, hogy jelenleg 10 Covid-19 fertőzött személyt kezelnek e kórházban,
ám az egészségi állapotukról az adatvédelmi törvényre hivatkozva nem szolgálhatott részletekkel.
- nyugtatta meg az amiatt aggodalmaskodókat, hogy helyhiány miatt esetleg el kell utasítaniuk a kezelésre szorulókat.
Arra a kérdésünkre, hogy a kórházban nemrég elhunyt 73 éves hölgy halálának oka a Covid-19 fertőzés vagy más súlyos betegség volt-e, így válaszolt:
Arról szívesebben nyilatkozott, hogy a kórházban a világjárvány ellenére is megvalósulnak a további tervezett fejlesztések.
A napokban került sor a volt mikrobiológiai részleg épületének megvásárlására, ahol majd helyet kap a kórházi gyógyszertár és az onkológiai központ több részlege.
A közel 300 ezer euróért megvásárolt ingatlan eddig egy magántársaság tulajdonát képezte. Az épületbe, annak felújítása után költözik majd át a kórházi patika. Továbbá egy termet izolátorral és légkondicionáló berendezéssel látnak el, illetve korszerűsítik valamennyi helyiséget. Mindez további 232 eurós költséget jelent.
- tudatta Komjáthy Hajnalka, a kórházi patika vezető gyógyszerésze.
Hozzáfűzte: