2021. január 7., 16:41

Gondok vannak az oxigénellátással a kassai egyetemi kórházban

A koronavírussal fertőzött betegek magas száma miatt gondok vannak az oxigénellátással a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházban. Az intézmény szóvivője szerint külső források után néznek.

Fotó: TASR

A kórházban a cseppfolyós orvosi oxigént tartályban tárolják, majd gázneművé alakítják és egy csőrendszeren keresztül juttatják el a kórház egyes klinikáira, osztályaira. Most a rendszerben jelentősen csökkent a nyomás, ugyanis az elmúlt hetekben csaknem 100 százalékkal növekedett a fogyasztás a koronavírussal fertőzött betegek magas száma miatt. A szóban forgó rendszer nemcsak a Louis Pasteur Egyetemi Kórházat (UNLP), hanem a Kelet-Szlovákiai Onkológiai Intézetet (VOÚ) is ellátja oxigénnel.

„Senki nem számolt ilyen magas fogyasztással, mint amilyennel most a koronavírus-járvány miatt szembe kell néznünk” – közölte Monika Krišková, az egyetemi kórház szóvivője. Hozzátette, a helyzetet próbálják a kórházi hálózatban eszközölt módosításokkal kezelni, illetve a következő napokban egy további, külső oxigénforrást is üzembe helyeznek a Rastislav utcai létesítményben.

oxigéntartály
illusztráció
Fotó:  TASR

A kassai egyetemi kórházban jelenleg 226 koronavírussal fertőzött pácienst kezelnek, 19-en súlyos állapotban vannak, lélegeztetőgépre kellett őket kapcsolni. Az intézményben összesen 286 ágy áll a koronavírusos betegek rendelkezésére, vagyis jelenleg ezek körülbelül 80 százaléka foglalt. A Rastislav utcai komplexumot gyakorlatilag teljes egészében a koronavírusos betegek számára különítették el, a „COVID-mentes” pácienseket az SZNF sugárúti (Trieda SNP) létesítményben kezelik.

Hétvégéig 3000 kórházi alkalmazottat oltanának be

A kassai egyetemi kórházban eddig több mint 1500 egészségügyi dolgozót oltottak be a koronavírus ellen. A tervek szerint a hétvégéig a kórház összes olyan alkalmazottja megkaphatja a vakcinát, aki igényt tart erre. Körülbelül 3000 személyről van szó.

A kórházban nemcsak a saját alkalmazottaikat oltják, hanem más egészségügyi intézmények dolgozóit, illetve azokat is, akik regisztráltak a korona.gov.sk weboldalon. Közülük naponta körülbelül 200-an kapják meg a vakcinát.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.