Füleki teraszmustra
Hétfőtől a járványügyi előírások betartásával megnyithattak a vendéglátóhelyek teraszai. Bár a hirtelen jött nyitásra a tulajdonosok nem tudtak teljes mértékben felkészülni, mégis nagyon örültek az enyhítésnek, ahogyan a vendégek is.

A füleki városi park szélén található La Familia Park Pressot üzemeltető Ďurica Péter és sógora Marek Drengubiak, illetve Péter felesége Kitti, tavaly júniusban nyitották meg a vállalkozást, majd egy fél év után be kellett zárniuk. Állami támogatást nem tudtak igényelni, mivel ahhoz egy évre visszamenően igazolniuk kellett volna a működést. És bár nagyon nehéz időszakon vannak túl, az alkalmazottak közül senkit sem kellett elengedniük. Mint mondják, a legrosszabbkor jött a pandémia, hiszen mostanáig a befektetett anyagiak negyede sem térült meg. Az újra nyitás lehetőségéről múlt hét szerdán értesültek.
- mondják.
Az elmúlt napok ezért az árukészlet bebiztosításával és feltöltésével, valamint a takarítással, fertőtlenítéssel teltek. Azonban még így sem tudtak 100%-osan felkészülni. Az egyik teraszukat megnyitották, a másik még előkészítés alatt áll. A presszó gyorsbüfé része pedig egyelőre szünetel.
- nyilatkozták.
Fülek egyik kedvelt törzshelyének számít az Európa bar, amit Szabó Mónika vezet. Azt mondja, a tegnapi nap forgalma kellemesen meglepte őt, nem számított ilyen mértékű érdeklődésre.
- részletezte Mónika.
Az Európa barban az étel és italfogyasztás is engedélyezett. Az ételek felszolgálásánál ügyelniük kell arra, hogy a teríték ne legyen előre elkészítve az asztalon. Az evőeszközt becsomagolva hozhatják ki a pincérek. Emellett a többi szabályozás is megmaradt. Eszerint az asztalok között meg kell lennie a kétméteres távolságnak, minden vendég után fertőtleníteni kell, kötelező a maszk vagy reszpirátor viselése, amit csak az étel-és italfogyasztás közben lehet levenni, és érvényes negatív teszttel is rendelkezni kell a vendégeknek.
- mondja Mónika.
A J&D Cukrászda tavaly február 1-jén nyitott meg a Szabadság téren, majd egy hónap működés után kénytelenek voltak bezárni. Molnár Diana, a cukrászda egyik tulajdonosa elmondta, sokan a környékről még most sem tudják, hogy ott cukrászda működik. Márciustól szigorú feltételek mellett ismét meg tudtak nyitni, de csak kiszállításra dolgozhattak. Majd nyáron megnyitották a teraszt, ami pozitív fogadtatásra talált a vendégek részéről, és ezáltal a cukrászda is láthatóbbá vált.
- mondja Diana.
A Várfelső utcában lévő Randevú cukrászda is hamarosan megnyit. Bede Renáta, tulajdonos elmondta: a hosszúra nyúlt kényszerpihenő után május 8-án nyit újra a teraszuk. Finom kávéval, ízletes süteményekkel és többféle édes kísértéssel várják vendégeiket.