2020. április 8., 16:48

Fertőtlenítik a köztereket Füleken

Füleken is elkezdték a közterek fertőtlenítését. A tisztítás a legforgalmasabb utcákat, buszmegállókat, korlátokat és járdákat érinti.

Galéria
+2 kép a galériában

A koronavírus miatt kialakult rendkívüli helyzet miatt a füleki Közhasznú Szolgáltatások dolgozói megkezdték a közterületek fertőtlenítését. Tóth Tibor, a Közhasznú Szolgáltatások igazgatója a ma7.sk-nak elmondta, a fertőtlenítés első fázisában a buszmegállókat, a városi szemeteskukákat, valamint a közterületeken lévő lócákat és korlátokat tisztítják. 

A munkát három munkatársunk végzi. Bár a multifunkciós seprőgéppel az utcákat naponta seperjük és locsoljuk, fertőtlenítőszert korábban nem használtunk”

- nyilatkozta.

Elmondta továbbá, hogy a klór alapú fertőtlenítőszer manapság hiánycikknek számít.

„Egyelőre három köbméter oldatra elegendő klórt sikerült beszerezni. A kétnapos tisztítás során nagyjából 100 litert használunk fel belőle, ezért az elkövetkező hetekben szeretnénk megismételni a fertőtlenítést”- tette hozzá.

A manuális fertőtlenítés mellett a multifunkciós seprőgépet is bevonják a munkába. Azzal a szelektív gyűjtőedényeket és a kommunális hulladék gyűjtésére szolgáló konténereket fogják tisztítani. 

A fertőtlenítés a koraesti órákban történik. 

Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.