2022. augusztus 16., 10:13

Érsekkéty – Méltó helyre került a községi hivatal

2022. augusztus 13-án a XXVII. Kétyi Falunap keretei között adták át a felújított községi hivatal épületét.

Kéty
Galéria
+1 kép a galériában
a felújított épület átadása
Fotó: Farkas Attila

Az érsekkétyi községi hivatal jelenlegi épülete korábban olyan buszállomásként szolgált, ahol a sofőrök elszállásolására is lehetőség volt, majd jó ideig büfé is működött a falai között; az elmúlt húsz évben mégis üresen állt. Pontosabban egyik részét a posta lakta be, amely a mai napig ott működik.

A felújításra váró épület középső részét a helyi önkormányzati képviselők támogatásával a község 2019-ben vette meg attól a magánszemélytől, aki korábban a büfét működtette. A belső munkálatok – a tervdokumentáció-készítés és az engedélyeztetési folyamatok lezárása után – 2020-ban kezdődtek.

Ugyan nyújtottunk be pályázatot a környezetvédelmi minisztériumhoz, de kétszer is elutasították azt, így a képviselőkkel közösen úgy döntöttünk, önerőből álljuk a költségeket. Az épület belső szigetelése után az összes nyílászárót újakra cseréltük, természetesen az épület posta által használt részén is. A benti nagy teret úgy kellett átalakítani, hogy ott irodahelyiségek alakuljanak ki. Az alagsorban egy irattárat hoztunk létre a régi dokumentumok tárolása céljából. A raktár mellett egy garázs is van, ahol a falu tárgyi tulajdonait (sátrakat, székeket, padokat stb.) tároljuk”

– fogalmazta meg Érsekkéty polgármestere, Farkas Attila.

2021 júliusában már beköltöztek, de a külső munkálatok még hátra voltak. Mint mondta, 2021 decemberében indult el a közbeszerzés a külső szigetelés és a vakolat elkészítésére. Mindent összevetve közel 60 ezer euróból újult meg az épület, a település jelenlegi községi hivatala, aminek ünnepélyes átadását az augusztus 13-i XXVII. Kétyi Falunapra időzítették.

Örülök, hogy lakosainknak egy modern, minden igényt kielégítő hivatalt adhatunk át”

– mondta a településvezető a szalag elvágása közben, megköszönve a képviselők támogatását.

Kéty
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.