2023. január 15., 18:38

Energiaválság a Lévai járás iskoláiban

Az energiaválság minden területen új és új kihívásokat hoz, nincs ez másképpen az oktatásügyben sem.

iskola
Fotó: Baross Gábor Alapiskola

Az energiaválság a nagy diáklétszámmal rendelkező, viszonylag stabil anyagi helyzetben lévő iskolák költségvetését is nagy mértékben megviseli, a kis iskolákról nem is beszélve. Egy kis létszámú osztály termében ugyanúgy kell fűteni és világítani, mint olyan teremben, ahol húsz-harminc gyermek tanul.

Nagysallóban már évek óta küzdünk a gyerekhiánnyal; az önkormányzat támogatása nélkül már nem tudnánk működni. Az elmúlt időszakban még rosszabbra fordult a helyzet, mert az önkormányzatok költségvetése is meg lett cibálva, a gazdasági és energetikai helyzet rájuk is nagy hatással van, így sokkal nehezebb megoldani az iskolánk plusz finanszírozását”

– fogalmazta meg kérdésünkre a nagysallói alapiskola igazgatója, Tóth Gábor, majd így folytatta:

Nálunk a szlovák és a magyar iskola épülete közös kazánházzal rendelkezik, ami a szlovák iskola igazgatása alá tartozik, így a szerződéseket a szlovák iskola igazgatója köti, mi pedig részarányosan fizetünk a fűtésért. Természetesen egyeztetünk, s jelen pillanatban egy évre lekötött megállapodással rendelkezünk. Mindemellett nagy hangsúlyt fektetünk a takarékosságra, észszerű hőszabályozással próbáljuk csökkenteni a fogyasztást.”

Mint mondta, volt már példa arra, hogy ebből az okból kétnapos tanítási szünetet rendeltek el, ugyanis a téli szünetet követő keddi napon nem volt áramszolgáltatás, s hogy ne kelljen kétszer felfűteni az iskolát, a tanítás náluk csak szerdán, január 11-én kezdődött.

Az áramért már ősztől 200%-kal többet fizetünk, s mivel az új évre még nem érkezett meg a szétírás, így e téren is nagy a bizonytalanság”

– tette hozzá.

Jelenleg Csatán is az elszámolást várják, hogy megtudják, mik lesznek a következő lépések. A helyi önkormányzat fenntartóként pozitívan áll az oktatásügyhöz, így ott az energiaválság miatt biztosan nem lesz tanítási szünet.

Mind a villany, mind pedig a gáz kötött szerződés alatt fut, viszont mivel – a SlovakEnergy megszűnése miatt – tavaly szolgáltatókat váltottunk, így az energiaáraink jóval magasabbak lettek: a gáz ára a háromszorosára, míg a villanyé a négyszeresére szökött fel egy év leforgása alatt. A tavalyi évben ezt a különbözetet vissza lehetett igényelni az államtól, vagy legalábbis nagy részét, amit hiánytalanul meg is kaptunk”

– foglalta össze Struhár Péter, a csatai Baross Gábor Alapiskola igazgatója.

Az ipolyszakállosi alapiskola és óvoda fűtése három fafűtéses kazán segítségével történik. A kazánházat 2011-ben az épület felújításával együtt modernizálták, a rendszer további része azonban maradt a régi, tehát a fűtés regulációja egyelőre nincs megoldva.

Egy fűtési szezonban 100–130 köbméter fát használunk fel. Erre az évre már tavaly bebiztosítottuk a szükséges mennyiséget a tűzifából, amit a Szlovák Köztársaság Állami Erdészeti Vállalatától vásároltunk. Nekünk 2023-ban már a következő év fűtőanyagát kell megvennünk. A fát az aktuális árfolyamon tudjuk megvásárolni, ami sajnos már most 30%-kal drágább, mint 2022 decemberében volt. A rendszerben a szivattyú elektromos áramra működik, így a téli hónapok áramfogyasztása jelentős mértékben emelkedik”

– részletezte az oktatási intézmény igazgatónője, Herczeg Ágnes.

Januárban ők is áramszolgáltatót váltottak. A szerződést még 2021 augusztusában kötötték meg; ebben egy számukra megfelelő ár szerepel. Jelen helyzetben azonban könnyen előfordulhat, hogy nem fogják tudni tartani ezt az árat.

Számlát még nem kaptunk, tehát ezzel kapcsolatban nem tudok nyilatkozni. Szünetet az energiaárak miatt egyelőre nem tervezünk”

– fűzte hozzá az igazgatónő.

Jelen állás szerint, ahogyan azt Tóth Gábor megfogalmazta, csak a bizakodás marad, hogy a minisztérium valóban segíteni fogja az iskolákat ebben a nehéz helyzetben…

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.