Elmarad a március 15-i megemlékezés Losoncon
A koronavírus-fertőzés terjedésének akadályozása érdekében, elővigyázatossági okokból elmarad a március 13-i időpontra tervezett ünnepi műsor Losoncon. A Kármán József Alapiskolában azonban egész napos megemlékezéssel ünnepelnek- írja közösségi oldalán a Kármán József Alapiskola és Óvoda.

Csúsz Péter, igazgató, portálunknak elmondta: a közegészségügyi hivatal és a belügyminisztérium rendeleteinek értelmében, valamint a szülők kérését figyelembe véve fújták le az Apollo Moziban megrendezésre kerülő rendezvényt. Ezért az iskolában osztályonként emlékeznek meg a szabadságharc hőseiről. Hozzátette azt is, hogy a Határtalanul! program keretében Aradra szervezett tanulmányi kirándulás szintén elmarad.
- mondta az igazgató.
Demecs Andrea, a Csemadok Losonci Alapszervezetének elnöke úgy nyilatkozott, mivel a műsor leginkább az alapiskolás diákokra épült volna, a szülők viszont nem akarták engedni gyermekeiket a rendezvényre, így nélkülük a program nagy részét nem tudták volna megvalósítani. A március 15-re, vasárnapra tervezett szabadtéri koszorúzást viszont megtartják.
- magyarázta, hozzátéve: ez elsősorban elővigyázatosság.
Losoncon ezidáig nem regisztráltak koronavírussal fertőzött beteget.