Délre szállítják a súlyos Covid-betegeket Észak-Szlovákiából. A galántai kórház is fogadja őket
Az észak-szlovákiai Kiszucán a koronavírusos betegeknek berendezett kórházi osztály elérte kapacitása csúcsát. Ezért Covid-19 fertőzött betegeket szállítanak át a galántai és az érsekújvári kórházba is. November 14-től a galántai kórházban is lesz ingyenes antigén-teszt mintavételi pont.

A észak-szlovákiai Kiszuca város kórházában súlyos a helyzet, az elmúlt napokban már nem tudtak felvenni új betegeket a koronavírussal fertőzötteknek kialakított osztályra – közölte a sajtóval Martin Šenfeld, a kórház igazgatója. Több megyével való egyeztetés után a Covid-19-el fertőzött betegeket a zsolnai kórházba irányították át, annak ellenére, hogy Zsolnán már két koronavírus-szárny működik, a kapacitás ott is elérte csúcsát, így az észak-szlovákiai betegeknek a Nagyszombat megyei Galántán, illetve a Nyitra megyei Érsekújvárban nyújtanak segítséget.
A galántai kórházat az egészségügyi minisztérium szólította meg a kéréssel, a betegellátó intézmény pedig azonnal reagált.
November 8-a és 10-e között négy, a csacai régióból származó beteget fogadott a galántai intézmény, míg az érsekújvári egy pácienst, akit lélegeztetőgépre kellett kapcsolni.
A Galántára szállított betegeket a kórházban kialakított koronavírus-osztályon kezelik, egyikük sincs olyan súlyos állapotban, hogy lélegeztetőgépre kelljen őt kapcsolni – nyilatkozta portálunknak Jana Fedáková, a Svet zdravia kórházak szóvivője. Hozzátette, a galántai kórház Covid-osztályán jelenleg 14 beteget ápolnak, közülük egy szorul lélegeztetőgép segítségére.
Alexandra Pavlovičová, a galántai kórház igazgatója közölte, természetesen segíteni fognak az északi pácienseknek is, és tudatosítani kell, hogy Észak-Szlovákiában milyen súlyos a fertőzöttség.