Csataiak a nemzetközi ifjúsági csereprogramban
A csatai Romane Jile – Cigány Szívek polgári társulás a romániai Plantogether Ifjúság Egyesületének (Asociatia De Tinerete Plantogether) partnereként 2020. július 1-je és 8-a között Székelykeresztúron valósította meg a Deal with drugs and drug Prevention elnevezésű, a kábítószer-fogyasztás megelőzéséről szóló rendezvényét.

Az Erasmus+ nevű uniós programba, ami az európai oktatás, képzés, ifjúságügy és sport támogatására irányul, 17–24 éves magyar, szlovák, lengyel és román fiatalok kapcsolódtak be.
Az alulról jövő kezdeményezésként megvalósuló ifjúsági csereprogramban részt vevő fiatalok lehetőséget kaptak arra, hogy – más országokból származó kortársaikkal rövid ideig együtt lakva, közös projekteken együtt dolgozva, ismeretségeket kötve – műhelytalálkozókon, gyakorlati foglalkozásokon, vitákon, szerepjátékokban, valamint szabadtéri és egyéb tevékenységekben vehessenek részt, ezúttal elsősorban a drogprevenció témájában.
– fogalmazta meg Babindák Ernő, a programban részt vevő csoportvezetők egyike, akinek elmondása szerint olyan feladatokat és tevékenységeket igyekeztek kiválasztani, amik könnyed formában segítik a fiatalok tanulását ebben a viszonylag nehéz témában.
Az élményszerű önismereti módszereket is bemutató, az előadás, a vita és a projektmunka műfaját egyaránt felhasználó tematikus foglalkozások során igyekeztek megértetni a programban részt vevő huszonnégy fiatallal azon belső okokat, amelyek a függőséghez vezethetnek.
– tette hozzá Babindák Ernő, majd elárulta, hogy az ifjúsági csereprogram keretein belül, szeptember folyamán Párkányban fogadhatják az Erasmus+ programjába bekapcsolódó, kapcsolatépítésre és önképzésre nyitott, érdeklődő fiatalokat.
