Bicikliforradalom vagy autóselnyomás?
Az új parkolási politika bevezetése után újabb, sokakat érintő téma borzolja a kedélyeket Pozsonyban. Napok óta parázs vita folyik ugyanis arról, valóban el kellett-e vennie két sávot Matúš Vallo főpolgármesternek a gépjárművezetőktől.

A fővárosi önkormányzat a tanévkezdésre időzítette eddigi talán legjelentősebb személygépkocsi-forgalmi korlátozását: a Duna-parton mindkét irányban egy-egy sávot három méter széles kerékpársávvá alakított át, ami viharos reakciókat váltott ki.
Több olyan vélemény is napvilágot látott, hogy a szlovák főváros még nem alkalmazkodott az ilyen változásokhoz, és éles vita alakult ki a közösségi oldalakon arról is, kinek van előnye: az autósoknak vagy a kerékpárosoknak.
Hogy saját bőrünkön is megtapasztaljuk, milyen a reggeli csúcsban autóval végigmenni ezen a szakaszon, kipróbáltuk mi is. Hosszas araszolás volt a kocsisorban, ami reggel, ha az ember munkába siet, rettentően bosszantó.
A délelőtti csúcsforgalom a rakparton körülbelül egy órán át tart, reggel nyolctól kilencig, a délutáni pedig megközelítőleg 16 és 17 óra között van.
– mondta Tatiana Kratochvílová, Pozsony első alpolgármestere. Persze, felelhetnénk, mit érdekli a munkába autóval járót az, hogy mi zajlik az utakon napközben, amikor ő, mondjuk az irodában ül…
"Kamerás megfigyelés alatt van az útszakasz, a projekt részeként több irányítótáblát is módosítottunk, és figyelemmel kísérjük, mennyire felelnek meg a változtatások a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak, illetve a gépjárművezetőknek" – mondta.
A biciklisek már évek óta vártak rá, azt mondják, a kerékpársáv megnyitásával Pozsony közelebb kerül a világvárosokhoz. Az autósoknak azonban nem tetszik, állítólag már petíció is készül a biciklisávok ellen, ám a város nem szándékozik visszatérni az eredeti állapothoz.
– írta egyik bejegyzésében Marián Bóna, az Auto Magazin szerkesztője, aki szerint az infrastruktúra kiépítésével kellett volna kezdeni, például kerékpárgarázsok formájában, hogy az emberek tudják hol tárolni a bringáikat.
A forgalomcsillapítás volt a főváros célja a heves reakciókat kiváltó intézkedéssel. 2016-ban egy tanulmány is készült erről, az is a forgalmi sávok korlátozását javasolta megoldásként. A budapesti példa azonban azt mutatja, az átgondolatlan intézkedés állandósuló dugókat okoz, nehezíti a mentők és a kukásautók munkáját, és fennakadásokat okoz a közlekedésben.
Megjelent a MAGYAR7 38. számában.