2020. április 16., 20:38

Az Aranyhomokon megnyitották a karanténvárost a hajléktalanok számára

A mai napon nyílt meg az a karanténváros, amelyet Pozsony városvezetése a hajléktalanok számára építtetett ki a koronavírus-járvány idejére. A létesítmény az Aranyhomok (Zlaté piesky) területén található, és egészségügyi-, szociális-, illetve szakmai személyzettel is rendelkezik.

Galéria
+1 kép a galériában
Fotó: Magistrát BA

Pozsonyban a becslések szerint mintegy 4 000 hajléktalan él. A hajléktalanok a lakosság legveszélyeztetettebb csoportjába tartoznak, akiknek a koronavírus-járvány idején nincs lehetőségük otthoni karanténba vonulni.

A főváros vezetése ezért egy karanténvárost építtetett ki a számukra, ahol megkaphatják a szükséges ellátást, ha felmerülne a gyanú, hogy fertőzött személlyel érintkeztek, avagy a betegség tünetei jelentkeztek rajtuk. Egy olyan óvintézkedésről van szó, amely megakadályozhatja a koronavírus terjedését.
Csakis így minimalizálhatjuk a járvány terjedését ebben a sebezhető közösségben, ezzel megvédhetjük a közegészséget is. Ha védelmet nyújtunk a hajléktalanok számára, ha a betegség tünetei jelentkeznének rajtuk, avagy igazoltan fertőzötté válnak, azzal mindenkit megvédünk”

– mondta Pozsony főpolgármestere, Matúš Vallo.

Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter a karanténváros megnyitásánál elmondta,

a védelmi minisztérium és a Szlovák Fegyveres Erők minden rendelkezésre álló eszközzel segíteni kívánják a lakosokat ebben a rendkívüli helyzetben.

A tárca nem csupán anyagi támogatást, hanem szakmai személyzetet is biztosított a hajléktalanok számára kialakított karanténvárosba.

A karanténváros működéséről

A karanténváros területén napi 24 órában egészségügyi személyzet dolgozik. Az orvosi ellátást katonai orvos biztosítja. Ugyancsak hivatások katonákat vezényeltek ki a helyre, akik a konténerváros őrzését kapták feladatul.  

Az említett egészségügyi személyzet mellett szociális munkások egy csoportja és egy pszichiáter is segítséget nyújt a hajléktalanoknak. Mindezt a főváros biztosította.

A karanténváros kezdeti kapacitása 50 fő. Ebből 30 helyet olyan személyek számára tartanak fenn, akiknél felmerült a gyanú, hogy koronavírus-fertőzöttek lehetnek, és karanténba kell vonulniuk. A további 20 hely a már igazoltan koronavírus-fertőzött hajléktalanok számára lett kialakítva. A létesítmény maximális kapacitása 230 fő.

A karanténvárosba csakis standard eljárási módon lehet bejutni a hajléktalanoknak, mégpedig a szociális szolgálatásokon (éjjeli menedékhelyek, hajléktalanokat ellátó központok, terepmunkások) keresztül.

Ugyanakkor a pozsonyi utcákon a városi terepmunkások csoportja segíti a hajléktalanokat. Leginkább védőmaszkokat és fertőtlenítőszereket biztosítanak a számukra, illetve segítenek nekik az élelmiszerellátás terén is. Emellett ismertetik velük a legfontosabb információkat és tudnivalókat a járvány idején.

Ugyanakkor a városvezetés higiéniai állomásokat biztosított a hajléktalanok számára a főváros három pontján.

Ivóvíztartályokról van szó, amelyek segítségével a hajléktalanok hozzáférhetnek az ivóvízhez, és az alapvető higiénia ellátáshoz. A magisztrátus további három helyen is hasonló állomásokat terveznek létesíteni. Végül a városvezetés biztosította a közterületek fertőtlenítését is, ide tartozik többek között a rosszhírű Pentagon és Köpcsény (Kopčany) környéke.

A hajléktalanok számára kialakított karanténvárost a főváros költségvetéséből hozták létre, illetve partnerek támogatásának segítségével. A városvezetés ennek kapcsán köszönetet mondott minden olyan magánvállalatnak, amely segítette a létesítmény kiépítését, mégpedig vagy anyagi támogatással, vagy a berendezés, illetve az étkezés biztosításával.

A városvezetés külön kiemelte a védelmi minisztérium által nyújtott segítséget. A tárca az egészségügyi személyzet biztosítása mellett 250 ágyat, matracot, 250 hálózsákot és 3 vízgyűjtő tartályt szolgáltatott a projekthez. A belügyminisztérium tábori ágyakat, a pozsonyi érsekség segélyszervezete pedig ruhákat biztosított a hajléktalanok számára kialakított karanténvárosba.

Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.