Átadják Persén a Bacskai-emlékházat
Pályázatnak köszönhetően még az idén elkészül Persén a Bacskai-emlékház. Az emléktáblával megjelölt hosszú palóc ház szobáiban eredeti bútorok közt, állandó kiállítás keretében tekinthetik meg a látogatók Bacskai Béla eszközeit és használati tárgyait.

A nógrádi táj hűséges krónikása festészetével rácáfolt némely kortársa fanyalgására, hiszen művészetének jelentősége túlmutat a régió határain. Bacskai 1972-ben rendezte be műtermét a gerendás mennyezetű szülőházban, ahol egészen 1980. november 6-án bekövetkezett korai haláláig alkotott.
A falunak évekkel ezelőtt sikerült a szülői házat megvásárolnia, amelyen jelenleg is felújítási munkálatok folynak. Nagy Gábor polgármester lapunknak elmondta, hogy a befejező munkálatokat egy nemzetközi pályázatnak köszönhetően tudják megvalósítani.
– mondta a polgármester.
A munkálatok most a belső felújításnál tartanak. Az eredeti bútorok restaurálását Ladóczki Vilmos végzi.
A házban három szoba található. A nagy helyiségben a kiállítóterem kap helyet, de berendezzük a hálószobát és a konyhát is. Hál’ istennek sok minden épen maradt, de látni rajtuk a sok évtizedes elhanyagoltságot. Számomra megtisztelő feladat egy helyi magyar festő hagyatékának a felújítása. A munkák során arra törekszem, hogy korhű emlékház jöjjön létre.
– avat be a munkájába Vili, aki a meglévő bútorokon kívül füleki zománcedényekkel, használati és dísztárgyakkal pótolja a hiányzó berendezést.
Az önkormányzat tavaly kétnapos, nagyszabású rendezvényen szerette volna átadni az emlékházat, amikor Bacskai Béla születésének 85. és halálának 40. évfordulójára emlékeztek. A járvány miatt a hagyományos megemlékezés és az átadó elmaradt, amit az önkormányzat az idén szeretne pótolni.
A november 12-ére és 13-ára tervezett ünnepségen lesz kultúrműsor, és megkoszorúzzák a festő síremlékét. Puntigán József szerkesztésében addig elkészül egy Bacskai életét és munkásságát összefoglaló brosúra is. Az emlékház állandó kiállításának kurátora Titton Viktória, a Füleki Vármúzeum igazgatója lesz.
Megjelent a Magyar7 2021/35.számában.
