Arányi Lajos Napok a pandémia árnyékában
Megeshet, hogy a Komáromban június második hétvégéjén megrendezett VII. Arányi Lajos Napok a Kárpát-medencei magyarság első olyan orvos-szakmai tudományos konferenciája volt, amely a koronavírus pandémiával kapcsolatos ismereteket és tapasztalatokat foglalta össze. A tanácskozást a Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság (SZMET) rendezte, Keszegh Béla, komáromi polgármester hathatós támogatásával és jeles magyarországi és hazai szakemberek részvételével a Tiszti Pavilon dísztermében.

Nemcsak a Tiszti Pavilon dísztermében összegyűlt közönség, hanem maguk az orvosok is nagyon sikeresnek minősítették a tudományos tanácskozást, mert ritkán fordul elő, hogy egy-egy - méghozzá súlyos! gyógyászati világtémát már a megjelenésével szinte egyidőben kezdjenek el vizsgálni.
Dr. Hollósy Tamás főszervező érdeme, hogy ezzel az egész emberiséget érintő járvánnyal foglalkozott valamennyi előadás. (Itt jegyzem meg, hogy a Hollósy-család mindegyik tagja segítette a szervezéssel és megvalósítással összefüggő teendőket, így Zsuzsa asszony, a főorvos úr felesége és fia, Tamás is, aki szintén orvos.)
Jó érzés volt tapasztalni, hogy a SZMET leglelkesebb tagjai is kivették részüket a tennivalókból, mert valamennyien átérezték, hogy ez a konferencia az előző tanácskozásaiknál is fontosabb, hiszen óriási a baj.
Tekintve, hogy alkalmam nyílt belepillantani az előkészítés olykor idegfeszítő mozzanataiba, számomra csodaszámba megy, hogy ebben a világ-zűrzavarban, melyben napról napra változnak az események, például zárják le, vagy nyitják újra a határokat, végül mégis sikerült a konferencia megrendezése.
Az erdélyi résztvevők idén sajnos, nem tudtak eljönni, és Kárpátalja magyar orvosai meg ápolói sem, de félszáz hazai és magyarországi érdeklődő ott lehetett a Tiszti Pavilonban.
Mint a visszhangok, a köszönet-nyilvánítások és gratulációk sora bizonyítja, a szervezők áldozatos munkája meghozta gyümölcsét.
Az eseményen prof. Galuska László, a MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI TÁRSASÁG vezetője elnökölt, és ülésvezetőként közreműködött dr. Bastrnák Ferenc, az egészségügyi társaság korábbi elnöke. is.
A sok új ismeretet hozó tanácskozás Búcson, a Karkó Panzióban ünnepi vacsorával ért véget.