Annamajori gyermekrablási kísérlet: a rendőrség szerint kamu volt
Kivizsgálta a rendőrség az annamajori (Miloslavov) és pozsonyi állítólagos gyermekrablási kísérleteket.

Illusztrációs felvétel
Fotó:
Pexels
A napokban a közösségi médiában virálisan kezdett terjedni, hogy Annamajorban állítólag cukorkával próbáltak egy furgonba csábítani egy kisfiút.
Hasonló esetről érkezett bejelentés Pozsonyból is. A rendőrség mindkét esetet kivizsgálta. Megállapították, hogy nem történt bűncselekmény, és a gyermekek valószínűleg kitalálták az eseteket.
A hatóságok emlékeztettek: az utóbbi években, sőt, voltaképpen az ország önállósodása óta klasszikus értelemben vett gyermekrablás, olyan, amikor idegen rabolt el gyermeket, nem történt. A gyermekrablásként számon tartott esetek nagy részében válófélben levő szülők valamelyike rabolta el a gyermeket.
A rendőrség kéri a lakosságot, ha bármilyen gyanús eseményt észlelnek a környezetükben, akkor azt ne a közösségi médiába posztolják, hanem értesítsék a rendőrséget.
Kapcsolódó cikkeink
Címkék