2021. január 20., 19:59

A világjárvány idején sem lankadt a véradási kedv Komáromban

Örvendetes, hogy a koronavírus-járvány jelentős mértékben nem szegte a komáromi Agel-kórház önkéntes véradóinak a kedvét. Tavaly 1626-an járultak hozzá a vérkészítményekre szoruló páciensek gyógyulásához. Mivel az intézményben egyre nagyobb szükség van a pótolhatatlan életmentő cseppekre, ezért ott újabban már heti négy alkalommal fogadják a véradókat.

Fotó: Agel Slovakia Rt.

Az 1626 felnőtt önkéntestől levett vér 6056 egység vérkészítményhez volt elegendő. Az is jó hírnek számít, hogy 299-en életükben először (és remélhetőleg nem utoljára) szánták rá magukat e nemes tettre – olvasható Martina Pavliková, az Agel Slovakia Rt. sajtómenedzserének tájékoztatásában, amely Radi Enikő, a kórház hematológiai és transzfuziológiai osztálya főorvosának információi alapján készült. A sajtóhírből az is kiderült, hogy az önkéntesek között volt egy rekorder férfi is, aki eddig már 123 alkalommal adott vért. Sajnos, a véradásra jelentkezők hozzávetőleg 2 százaléka különféle okokból nem bizonyult alkalmasnak a véradásra.

 A világjárvány idején sem lankadt a véradási kedv
Fotó:  Agel Slovakia Rt.

A világjárvány idején az önkéntes véradók konkrét időpontra jelentkezhetnek be, ekképp elkerülendő, hogy egyidejűleg sokan tartózkodjanak a kórházi termekben. Természetesen, védőmaszkot kell viselniük, fertőtleníteniük kell a kezüket és meg kell mérni a testhőmérsékletüket. Továbbá ki kell tölteniük az ún. check-listát, amely az utazási és kórelőzményüket is tartalmazza. A friss vérkészítményeket pedig 14 napra karanténba helyezik. E szigorítások ellenére tavaly is hozzávetőleg ugyanannyi véradót fogadhattak, mint amennyit 2019-ben. Nagy köszönet illeti mindazokat, akik tudatosították, hogy a kórházban a pandémia idején is sok pácienst kezelnek daganatos megbetegedésekkel, akiken kívül a műtéten vagy szülésen áteső személyeknek is sok vérre van szükségük.

 A világjárvány idején sem lankadt a véradási kedv
Fotó:  Agel Slovakia Rt.

Mivel valamennyi vércsoportra továbbra is nagy igény mutatkozik, újabban már heti négy alkalommal: hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken fogadják a véradókat, ám szükséges az előzetes bejelentkezés a 0918/ 435 408-as telefonszámon.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.