2023. december 23., 12:33

A vendégváró asztal a hit és a szeretet megnyilvánulása

Szőgyénben hetedik alkalommal invitálta a szeretetasztalhoz a Csemadok, a Mária Légió és az önkormányzat nem csak a rászorulókat, de minden közösségbe vágyót. Az asztalra tenni és róla vinni is lehetett.

szeretetasztal-1-bokor.jpg
Farkas Zsolt, helyi lelkiatya, Hinzellér László Csemadok elnök és Méri Szabolcs polgármester
Fotó: Bokor Klára

Hinzellér László szervezőtől megtudtuk, ez már a hetedik alkalom, hogy ajándékok várják az asztalhoz járulókat. Az asztal szimbólum is, hogy a karácsonyt a hit, a szeretet és a megbecsülés hassa át.

szeretetasztal Szőgyén
Fotó:  Bokor Klára

„12 adakozónk volt, akik kenyérrel, élelmiszercsomagokkal, hússal, káposztával és egyebekkel támogattak. A farnadi Lukács pékségből hetven hatalmas fehér kenyeret kaptunk. Névtelen adományozók egy mázsa cukrot, egy mázsa lisztet és húst adományoztak. Cséri Ferenc kistermelőtől kaptunk száz kiló savanyúkáposztát, amelyből 200 személyre főztünk disznótorost” – mondta el a főszervező.

szeretetasztal Szőgyén
Fotó:  Bokor Klára

Farkas Zsolt helyi plébános atya kiemelte, másokat megajándékozni azt jelenti, hogy mi is csatlakozunk ahhoz az isteni ajándékozáshoz, amellyel a Mindenható Atyaisten megajándékozott bennünket Jézus Krisztussal, aki megváltott minket.

„Irányítsd az én lépéseimet, hogy akaratodat valósítsam meg életem minden napján. Segíts, hogy ne ragadjak le a világ díszeinél, de szívemben készítsek helyet a Megváltónak” - hallhattuk az adventi imát, amely után az atya megáldotta az adományokat.

szeretetasztal Szőgyén
Fotó:  Bokor Klára

Hinzellér László még elmondta, amit itt a helyszínen nem osztanak szét, abból rászoruló magánszemélyeket, gyermek- és idősotthonokat támogatnak majd.

szeretetasztal Szőgyén
Fotó:  Bokor Klára

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.