2026. április 7., 16:37

A Pázmaneum áprilisban is gazdag programokkal várja az érdeklődőket

Szent György havában is gazdag programkínálattal érkezik a Pázmaneum Társulás Dunaszerdahelyen és Komáromban. A tavaly 20. évfordulóját ünneplő polgári társulás a Felvidékről kitelepítettek emléknapján megemlékezést szervez, de egy könyvbemutatóra is sor kerül, és immár 37. alkalommal szervezi meg a Komáromi Imanapot.

pazmaneum-fejlec
Galéria
+5 kép a galériában
Pázmaneum Társulás
Fotó: Pázmaneum Társulás Facebook oldala

Az áprilisi programsorozat a hónap 12. napján kezdődik Dunaszerdahelyen. Mint közismert, a Magyar Országgyűlés április 12-ét a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjává nyilvánította.

A Pázmaneum Társulás, hagyományaihoz híven, 16 órai kezdettel megemlékezést tart ezen az emléknapon a Városi Sport- és Szabadidőparkban található emlékműnél. Történelmi visszatekintést tart Berényi József, Nagyszombat megye alispánja.

Közreműködnek a Kodály Zoltán alapiskola tanulói (Lukács Sára és Zsófia), valamint a Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola diákjai és Vass Virág énekes, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. A megemlékezés koszorúzással zárul. A szervezők arra kérik a megemlékezőket, hogy az emlékezés iránt érzett tiszteletüket a Magyar Megmaradásért társulás által 2013. április 20-án állíttatott, a második világháború utáni években kitelepített (cseh)szlovákiai magyarok tiszteletére emelt emlékműnél egy szál fehér virággal fejezzék ki. Az emlékmű fekete márványtáblán a kitelepítéseket szimbolizáló vonat, és az afelé induló sorstalan emberek láthatóak.

felvidekrol-kitelepitettek-emleknapja-1000-x-450-keppont
Felvidékről kitelepítettek emléknapja
Fotó:  Pázmaneum PT

Április 17-én, 18 órai kezdettel a dunaszerdahelyi római katolikus templom tőszomszédságában található Stephaneumban a csallóközi gyökerű, Monoron élő íróval, Jezsó Ákossal beszélget a szlovákiai magyarság XX. századát feldolgozó, egységes szerkezetű családregénye kapcsán a József Attila-díjjal frissen kitüntetett Domonkos László író.

jezso-porte-2
Jezsó Ákos
Fotó:  Pázmaneum PT

Mint azt Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás elnöke hangsúlyozta, a trilógiában a szerző egy felvidéki család száz évén keresztül dolgozza fel a szlovákiai magyarság történelmét. Az első kötetben megalkotott ikerpár az egységes magyar nemzet szimbólumaiként is jellemezhető. Nők, az élet továbbadói, akiket szétvág Trianon. Egyikük Szerdahelyen marad, másikuk a mai Magyarországra kerül. Rajtuk, családjaikon, leszármazottjaikon, gyermekeiken és unokáikon keresztül mutatja be az elmúlt száz évet, az asszimilációval, kitelepítéssel, vegyes házassággal, s egyéb fordulatos mozzanatokkal együtt a budapesti Magyar Napló Kiadónál megjelent trilógiában Jezsó Ákos. A Megyek Túlra és a Mécses a ködben című regényei után megszületett a trilógia harmadik része az Éjfélre kialszanak a lángok. A regényben egy mai író nyomozóként kutat a múltban: álmai és fantáziái révén tárul fel előtte a 20. századi felvidéki magyarság sorsa. A kiadványok a helyszínen megvásárolhatóak lesznek.

jezso-akos
Jezsó Ákos könyvbemutatója
Fotó:  Pázmaneum PT

A Pázmaneum Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Komáromi Római Katolikus Egyházközség húsvét 4. vasárnapján, azaz Jó pásztor vasárnapján rendezi meg a XXXVII. Komáromi Imanapot,

amely során magyar főpásztorért, valamint magyar papi és szerzetesi hivatásokért imádkoznak a papok és hívek. A lelki program 15 órakor kezdődik Szentségimádással a Szent András-bazilikában. Ezt 15 óra 30 perces kezdettel követi a szabadtéri keresztút a Megye és Nádor utcákban. A bazilikába visszaérve délutáni imaóra kezdődik, amelyet a magyar hitvallókról szóló előadás követ. Az ünnepi, főpapi szentmisére 17 órakor kerül sor. A szervezők várják a felvidéki magyar katolikusok legnagyobb imatalálkozójára a lelkiatyákat, híveket és minden jóakaratú embert, akik szeretnének bekapcsolódni az imanap programjaiba.

imanap
XXXVII. Komáromi Imanap
Fotó:  Pázmaneum PT
A Komáromi Imanapok létrehozásának gondolata a felvidéki magyar hívek és papok közös kezdeményezéseként a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom egyházi programja keretében született 1990 tavaszán. Az első megbeszélésre Léván került sor negyvenhat szlovákiai magyar lelkipásztor jelenlétében. Fő célkitűzésként a szlovákiai magyarságot egyesítő közös imádság a felvidéki magyar papi és szerzetesi hivatásokért, a magyar főpásztorért, valamint a magyar püspökségért zajlik. Az első imanapot 1990. június 3-án, pünkösd ünnepén rendezték meg a komáromi Szent András-templomban, a másodikat a Szent Rozália-templom előtti téren, a későbbieket pedig a Klapka téren, illetve a Szent András-templomban tartották. Mivel egyesek szerették volna politikai indíttatású rendezvénynek beállítani az Imanapokat, ezért azok szervezését 1995-től a Jópásztor Alapítvány (majd a Jópásztor Társulás) vette kézbe az imanapi szervezőbizottsággal együtt”,

hangsúlyozta Karaffa Attila, aki megemlítette, hogy 2006-tól a Pázmaneum Társulás is csatlakozott a szervezőkhöz. Mivel Lénár Károly atya az Imanapokon gyakorta buzdított a magyar papság egységére, emiatt sok támadás érte. Sokan befejezettnek gondolták az Imanapok sorozatát, amikor Orosch János atyát 2004-ben püspökké szentelték, ő azonban további imára buzdított. Lénár atya halálát követően már-már úgy tűnt, megszűnik a Komáromi Imanapok rendezvénye, a Pázmaneum Társulás segítségével azonban sikerült megújítani formáját, megőrizve az eredeti célkitűzést és tartalmat, összegzett a társulás elnöke. 1993-tól keresztút, 2006-tól előadás is része a programnak, amelynek keretében valamely magyar szent vagy hitvalló életéről elmélkedtek a résztvevők.

Karaffa Attila
Fotó:  Pázmaneum

Karaffa Attila a társulás egyik májusi programjáról is szót ejtett, ugyanis már szervezés alatt van a Pázmaneum családi programja, amelyre május elsején kerül sor Dunaszerdahelyen. Az Insula Magna polgári társulással közös szervezésű rendezvényen az édesanyákat köszöntik majd, de nem hiányozhatnak a kézműves foglalkozások és a koncertek sem. A napot Vadkerti Imre és Kovács Koppány nagykoncertje zárja.

Rendezvényeinkkel a magyar identitás és kereszténységünk megőrzését szolgáljuk. Fontosak számunkra az őseinktől kapott értékek, amelyeket megélve a mindennapokban szeretnénk átadni a jövő nemzedékének. Hitünket, nemzetiségünket megőrizve szeretnénk békében élni szülőföldünkön, erősítve az összmagyarságot, de az ország sokszínű kulturális értékét is. Sajnálatos módon egyes szlovák szervezetek feljelentésekkel, aktivistáik által rendezvényeink megfigyelésével vannak elfoglalva. Mi azonban megvallva magyarságunkat és kereszténységünket, tisztelve más nemzetek kultúráját is, a jövőben is a törvényeket betartva szervezzük meg rendezvényeinket. Az általunk szervezett rendezvények ingyenesek, ezt a benyújtott és elnyert pályázatokból tudjuk bebiztosítani. A jövőben az immár 5 esztendeje elhunyt alapító elnökünk emlékére új kiadvánnyal is készülünk, amelyben ThDr. Karaffa János atya válogatott szentbeszédei és közéleti írásai lesznek megtalálhatóak”,

fogalmazott a Pázmaneum elnöke, Karaffa Attila.

felvidekrol-kitelepitettek-emleknapja-1000-x-450-keppont
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék