„A művészet a lélek reflexe”
Saját elmondása szerint annyira rossz gyerek volt, hogy a szülei csak papírral és ceruzával tudták őt megszelídíteni; ha azonban rajzolhatott, angyallá vált. A kiváló festő és grafikus, Pleidell János 110 éve született.
Pleidell János 1915. október 11-én Hontfüzesgyarmaton látta meg a napvilágot. Az alapiskola elvégzése után a komáromi bencés gimnáziumba került.
„Hontfüzesgyarmaton születtem, a hegyeknek és a Kisalföldnek a találkozásánál, tehát ha jobbra néztem, akkor már ott voltak a szlovák hegyek, ha balra néztem, akkor pedig ott volt az alföld. Ennek a hatása kisugárzik egy életen át. (…) Apám erdész volt Léva mellett, innét a természetszeretetem, és a képek zöldjei is onnan valók. (…) Az első indíttatásomat, az első művészi élményemet kitűnő rajztanáromnak, Harmos Károly bácsinak köszönhetem. Állandó szabad belépést engedélyezett a rajzterembe. Olyannyira kitüntetett szeretetével, hogy ő lett a bérmakeresztapám…” – fogalmazta meg egy korábbi interjúban a művész.
Amint azt későbbi otthona, Dunaújváros könyvtárának munkatársai összegezték, 1935-ben a prágai Károly Egyetem építészeti tanszékének rajz fakultásán tanult, majd 1938-ban a párizsi Julian Akadémia ösztöndíjasa lett: „1938 és 1940 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, Aba-Novák Vilmos növendékeként az akadémia kitüntető érmével végzett és szerzett rajztanári oklevelet. Az elkövetkezendő években több olaszországi ösztöndíjat kapott. 1936 óta szerepel kiállításokon; 1947-ben rendezte meg első gyűjteményes kiállítását, s ebben az évben lett a Magyar Nemzeti Bank művészeti tanácsadója is.”
1956-ban ő tervezte az egyetlen utcára került forradalmi plakátot. A műegyetemi rajztanári állásából ezért bocsátották el: „Én a magam módján vettem részt az eseményekben. Rádöbbentem, hogy nincs a forradalomnak plakátja, hát egy éjszaka linóleumból kivágtam egy esküre emelt kezet, ráírtam a dátumot és a feliratot: Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk! A forradalom megfojtása után ezt nem vették jó néven tőlem. Egyetlen példányát máig őrzöm, egy elesett kiskatona karja alatt találtam. Kicsit véres, eső áztatta…”
1960 és 1963 között ismét Itáliában élt és alkotott; 1962-ben megnyerte a Baccianóban rendezett nemzetközi tájképfestészeti versenyt, amin 32 nemzet 470 művésze vett részt. Művészetére hatott Aba-Novák Vilmos festészete, de későbbi művein Csontváry Kosztka Tivadar hatása is érezhető. Egy képsorozatán a mohácsi busójárás mozzanatait örökítette meg, megihlette a Balaton szépsége, de monumentális falfestészettel és üvegablak-tervezéssel is foglalkozott.
Kortársai nagy tudású, dekoratív érzékű művésznek tartották érdekes és egyénien sajátos hanggal, akinek ritka adottsága van a nagy vonalú-dekoratív formai megfogalmazás iránt, az ábrázolás és a kifejezés szerves összefogására, a lényeg kiemelésére. A színek és a formák higgadtságáról, ugyanakkor monumentális erőről és mélységről is szóltak az őt jellemzők kiemelve, hogy tájképeinek színei tele vannak belső izzással. Látását és színeit harsányan modernnek tartották.
„Pleidell János érzékeny, színgazdag festészete főként az itáliai kisvárosok hangulatos, mesét és realitást ötvöző világából merít témát, más képein a pannon táj, a szelíd biblikus szépségű Balaton-felvidék, Aszófő, Füred, a Tihanyi-félsziget, a Balaton jelenik meg. Avatott ábrázolója a magyar vidék népművészeti hagyományainak is” – foglalta össze Kratochwill Mimi művészettörténész.
Pleidell szerint a művészet a lélek reflexe a természet hatásaira: „Nem azt festem, amit látok, hanem amit láttat velem a táj. A természet csodái, rejtett bölcsessége lenyűgözi az embert. Megtiszteltetés a művész számára, ha a természethez közelíthet. Mindig a valóságból indulok ki, de mondanivalómat átköltöm, így azok vagy az oldás vagy a konstrukció felé tolódnak el. A lélegző világmindenséghez fűződnek reflexióim.”
Ahogy azt 1985-ben, az Irodalmi Szemlének adott interjújában kifejtette, rettenetesen büszke arra, hogy Olaszországban, egy Bevezetés a művészetbe című tankönyvben az ő egyik műve is szerepel: „A középiskolások részére kiadtak egy háromkötetes, rendkívül ügyesen megszerkesztett munkát, ennek alapján oktatják a gimnazistákat képzőművészetre. Leírják az összes képzőművészeti technika mikéntjét, s mindennek a trükkjeit. Utána hoznak két vagy három képzőművészeti példát, hogy bemutassák, íme, ez az igazi, így kell ezt csinálni. Az akvarellről szóló részben két kép szerepel, az egyik Delacroix-é, a másik az enyém…”
A művész 1998 tavaszán költözött Dunaújvárosba. 1999-ben kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést. Dunaújvárosban hunyt el 2007. április 11-én.
Ordas István műgyűjtő, galériavezető ekképpen vallott Pleidellről: „Soha ennyi játékosságot, életigenlést nem láttam még, amit ő maga is sugallt. Bajusza mögül állandóan kikandikált megunhatatlan szivarja, amely órákig is a szájában volt meggyújtatlanul. A fény festője volt, az utolsó nagy akvarellista, korszakunk utolsó bölénye, aki káprázatos rajztechnikával rendelkezett, és még a nyolcvanas évei vége felé is tanítványt fogadott, és barátságból irányította a kezét, szellemét.”
Duba Ernőtől, Hontfüzesgyarmat helytörténészétől tudjuk, hogy a községben ma már nagyon kevesen ismerik Pleidell nevét. Ugyan díszpolgárrá avatták, s a helyi községháza épületében található néhány festménye, de semmilyen más lenyomat nem őrzi emlékét. Ezen szeretne változtatni a nemrég megalakult Duba Porta Polgári Társulás, amely küldetésének tartja Hontfüzesgyarmat jeles szülöttei emlékének gondozását.
Megjelent a Magyar7 2025/41. számában.
