2023. szeptember 7., 19:03

A községháza a falu szíve. Megújult a nádszegi hivatal

Szépen felújították a nádszegi községháza épületét. A mátyusföldi nagyközség szívében így már egy modern, akadálymentesített épület fogadja a polgárokat a mindennapi ügyek intézésére. A községi hivatal épülete nyolcvan éve épült, a bejárat melletti homlokzaton emléktáblát is avattak.

felújított nádszegi községháza
Átadták a felújított nádszegi községházát
Fotó: Bubeník Tibor

A nádszegi községi hivatal építésére 1941-ben írtak ki versenypályázatot, majd 1943-ra fel is épült a falu ügyeinek intésére szolgáló ház. Az épületet a múlt század hetvenes éveiben újították fel, azóta uralkodtak az akkori állapotok – tudtuk meg Kacz Évától, Nádszeg polgármesterétől, aki a Szövetség párt listájának 59. helyéről indul a közelgő parlamenti választásokon.

A hivatalt 2018-ban vettem át, onnantól kezdve folyamatosan pályáztunk a felújításra, szerettünk volna tetőt és nyílászárókat cserélni, de ezt nem sikerült lepályázni. Így ezt muszáj volt saját költségből megoldani, leginkább energiatakarékossági és hatékonysági okokból. Idén azonban ránk mosolygott a szerencse”

– magyarázta a falu vezetője a felújított községháza átadásakor. Az elmaradott munkálatokra az Enviroalapon keresztül sikerült pályázati összeghez jutniuk.

Megtörtént az épület külső szigetelése és az akadálymentesített belépés megoldása. A belső terek felújítása is folyamatosan történik, bár erre nem tudtak pályázni, a falu önköltségből oldja az interiér renoválását.

A belső megújulást az ügyfélfogadó irodáknál kezdték, rögtön a tetőcsere és a nyílászárók cseréje után. A cél az, hogy az ügyfelek, a polgárok Nádszeg községhez méltó és modern körülmények között tudják intézni az ügyes-bajos dolgaikat.

A felújított községi hivatalt ünnepélyes keretek közt avatták fel a nádszegi búcsú napjaiban. Elek László atya egy emléktáblát is megáldhatott.

felújított nádszegi községháza
Átadták a felújított nádszegi községházát
Fotó:  Bubeník Tibor

„Az épület célszerűen épült községi hivatalnak, és az is marad. Csodák csodájára az udvaron sikerült megtalálnunk azt a táblát, amit még a 43-as vezetőség rakott fel a falra – a felirat tudtául adta a világnak, hogy felépült a nádszegi községháza, valamint tudatott az akkor vezetőségről, bíróról, jegyzőről, képviselő-testületről is. Az első Csehszlovák Köztársaság idején tizedannyi befektetés sem valósult meg a magyarlakta területeken, mint azalatt a pár év alatt, amíg újra Magyarországhoz tartoztunk” – beszélt a tényekről Kacz Éva.

A márványtáblát a háborút követő időszakban a kommunista karhatalom likvidálta, tette ezt minden olyan felirattal, amely magyarul íródott. Megkopva, törve és hiányosan találták meg, méltatlan körülmények között. De nyolcvan év után felújították és ma már ékesen hirdeti a falu mindenkori helytállását és dicsőségét, azt, hogy Nádszegen jóravaló, dolgos és egymást segítő emberek vannak, akiket a községi hivatal mindig is segíteni fog.
Úgy vélem egy község lelke a templom, de a szíve, amely az ütemet és a mindennapok ritmusát adja, az a községi hivatal. A születéstől kezdve a halálig minden itt intéződik hivatalosan”

– magyarázta a „Nádszeg szívét” irányító polgármester. Nádszeg részére az is nagyon jó dolog, hogy nagyközség lévén rendelkeznek építésügyi hivatallal, így nagyobb a kompetenciájuk.

felújított nádszegi községháza
Átadták a felújított nádszegi községházát
Fotó:  Bubeník Tibor
A tervezés Gáspár Alfréd és Kováč János munkáját dícséri, a kivitelezés a Pro Constructa cég képviseletében Fehér Tamás cégvezető érdeme. Szakmai segítséggel pedig Lukács Róbert képviselő volt mindennapi partner, hogy minden részlet úgy sikerüljön, ahogy eltervezték.

Nádszeg községnek közel 4000 lakosa van, a falut kilencven százalékban magyar ajkú lakosok lakják.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.