A kormány támogatja a kassai bérlakásépítést
Robert Fico miniszterelnök kassai látogatása során megerősítette, hogy a kormány támogatja több ezer bérlakás építését a városban és környékén. A tervek szerint az államilag támogatott bérlakásprogram keretében, Kassa városával és egy osztrák beruházóval partnerségben tíz év alatt körülbelül 5400 bérlakás épülne a városban, illetve további, több mint 2000 lakás Kassamindszenten, a Volvo új autógyára közelében.

A miniszterelnök Kassán egyeztetett a beruházó, a város, a Kassai Főegyházmegye, illetve a közlekedési minisztérium és az Államilag Támogatott Bérlakások Ügynökségének (AŠPNB) képviselőivel. Robert Fico szerint a projekt első szakasza, melynek keretében 1700 lakás épül Kassán, jól elő van készítve és reális.
– mondta.
Hangsúlyozta, hogy nem szociális, hanem standard bérlakásokról van szó. Hozzátette, ha szükséges, készen áll tárgyalni az esetlegesen felmerülő akadályok elhárításáról.
„Nagyon intenzív megbeszélést kezdtünk arról, hogyan lehetne felhasználni a második és harmadik pillérben felhalmozott forrásokat” – jelezte Fico, hozzátéve, erről a munkaügyi, szociális és családügyi miniszterrel is egyeztetett.
– tette hozzá.
A projekt hatalmas beruházási ösztönző a szlovák gazdaság számára és minden érintett fél számára előnyös együttműködést jelent, hangsúlyozta Fico.
Jaroslav Polaček, Kassa főpolgármestere reálisnak nevezte a bérlakásépítés első szakaszát, amely belátható időn belül megvalósul. Ennek keretében 1700 lakás épül az Óvárosban, a Jesenský utcán és a Thurzó utcán. A projekt későbbi szakaszaival együtt összesen 11 helyszínt választottak ki a városban, ahol modern, hosszútávú bérlakások épülnének. Magasabb színvonalú, 1-4 szobás, 24-90 négyzetméter alapterületű lakásokról van szó. A tervezett beruházás összértéke körülbelül 1,3 milliárd euró, amely a főpolgármester szerint terjedelmében és pénzügyi értékében is meghaladja a Volvo autógyár érkezését.
– fogalmazott.
Az épülő bérlakások iránt érdeklődők regisztrációja február folyamán kezdődik, tájékoztatott Eva Lisová, az Államilag Támogatott Bérlakások Ügynöksége igazgatótanácsának elnöke.
