2022. július 23., 19:49

A kaszárnya tetőzetének felújítása után új turisztikai iroda is létesül a komáromi erődben

A nemzeti műemlékké nyilvánított helyi erődrendszert Komárom városa 2003-ban vásárolta meg a szlovák védelmi tárcától. Azóta folyamatosan igényel pályázati pénzeket az illetékes minisztériumoktól, az uniós alapokból, Nyitra megyétől, s a lehetőségei szerint kisebb-nagyobb összegeket a saját költségvetéséből is elkülönít az értékes közép-európai objektum állagmegóvó munkálataira. Örvendetes, hogy nemrég befejeződött a kaszárnyaépület tetőszerkezetének több szakaszban történő felújítása.

A kaszárnya tetőzetének felújítása után új turisztikai iroda is létesül a komáromi erődben
Fotó: Komáromi Városi Hivatal
Látkép a felújított erőd-tetőzettel

Először a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium regionális operatív programjának pályázatán elnyert, közel 2 millió eurós vissza nem térítendő támogatásból az egykori laktanyaépület nagyon elavult állapotban levő tetőszerkezetének egyik részét újították fel. A folytatáshoz azonban további pénzeszközöket kellett szerezni. 2017-ben a kulturális tárca Újítsuk fel a házunkat című pályázata keretében a tetőszerkezet felújításának II. szakaszára összesen 550 000 euró támogatást ítélt meg, amihez a városnak 5 százaléknyi önrészt kellett biztosítani. Abból az összegből a kiírt közbeszerzési pályázaton nyertes Darton Kft. 2018-ban a terveknek megfelelően a Vág folyó felőli szárnyszakasz tetőszerkezetének felújítását tudta elvégezni.

A kaszárnya tetőzetének felújítása után új turisztikai iroda is létesül a komáromi erődben
Fotó:  Komáromi Városi Hivatal
A felújítási munkálatok egyik szakasza

A munkálatok az év februárjában a már veszélyes hulladéknak számító eternit tetőhéjazat bontásával kezdődtek. Időközben kiderült, hogy a tetőszerkezet farészei több helyen is rothadásnak indultak, s az egy helyen be is szakadt. A minisztériumi támogatás gyors ütemben való kiutalásának köszönhetően az eredetileg három évre tervezett felújítás határidő előtt, még az év végén befejeződött. Azt követően már csak a Duna felőli rész tetőszerkezete váratott magára, melynek anyagi fedezetét ismét pályázati úton kellett előteremteni. E projekt elsődleges célja az volt, hogy a kaszárnyaépület szerkezetének megóvása és a szükséges infrastruktúra kiépítése után a fontos történelmi értéket képviselő erődrendszernek olyan új, megfelelő rendeltetést találjanak, amely szervesen beépülhet a város életébe.

A kaszárnya tetőzetének felújítása után új turisztikai iroda is létesül a komáromi erődben
Fotó:  Komáromi Városi Hivatal
A kaszárnyaépület egyik része

A teljeskörű felújítás harmadik szakaszára a kulturális minisztérium 565 500 eurós támogatást nyújtott, amit a város 50 ezer euró önrésszel egészített ki. A 2021 márciusában beindult munkafolyamatot idén június végére fejezték be, amely során a műemlékvédelem felügyeletével az összesen 540 méter hosszúságú tetőzet utolsó 90 métere is megújulhatott – tájékoztatott e hét végén a Komáromi Városi Hivatal.

További jó hír, hogy hamarosan új fejlemények várhatók a KOMFORT – Az Észak- és dél-komáromi erődrendszer közös fejlesztése nevű, másfélmillió euró értékű projekt kapcsán. Ez  aprogram az Interreg V-A Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program támogatásával 2023 májusáig valósul meg. Annak vezető partnere Észak-Komárom, társpartnere pedig a túlparti Monostori Erőd Hadkultúra Központ Műemlék-helyreállító, Ingatlanfenntartó és -hasznosító nonprofit közhasznú kft. Andrej Ozimy projektmenedzser, az erődben túravezetéseket és további szolgáltatásokat is biztosító Pro Castello Comaromiensi közhasznú szervezet igazgatója egy korábbi sajtótájékoztatón számolt be a tervekről.

A kaszárnya tetőzetének felújítása után új turisztikai iroda is létesül a komáromi erődben
Fotó:  Komáromi Városi Hivatal
Bepillantás a tetőzet alá

„2020 február 3-án nyújtottuk be a vonatkozó pályázatot, amelynek célja a két Komárom területén található, közép-európai „unikumnak“ és nemzeti műemléknek számító erődrendszer vonzerejének további növelése. Az észak-komáromi központi erődben hozzávetőleg 1 millió eurós fejlesztésre kerülhet sor, amely keretében megújul a laktanyaépület, felújítják a főbejárat melletti homlokzatrészt – az eddig kimaradt, főkaputól a kápolnarészig húzódó 150 méteses szakaszon. A kaszárnyaépület megújult főkapuja mellett, a szükséges mellékhelyiségekkel együtt kiépítik a turisztikai irodával egybekötött, korszerű információs fogadóközpontot. Az új pénztárban majd a várséták belépője váltható meg, továbbá létesül egy turisztikai információs anyagokkal is felszerelt ajándékbolt, valamint raktárhelyiség, bérelhető kiállító- és előadóterem, illetve több toalett a látogató csoportok és a személyzet számára..." – tájékoztatta a média képviselőit.

Trafóállomást is terveznek a főkapu közelébe, aminek köszönhetően végre megoldódik az Öreg- és Újvár energiaellátása.

A tavaly nyáron végzett régészeti kutatások eredményeinek figyelembe vételével pedig az épület melleti útra és a környékre vonatkozó helyreállítási tervek is valóra, az erődsáncok pedig hozzáférhetővé válnak. Ugyancsak e pályázati támogatásból az egész erődben új villanyvezetékeket húznak, bevezetik az oprtikai kábelt, kamerarendszert szerelnek fel, új kőburkolattal látják el a kaszárnya kapualját, és sort kerítenek az Öregvár kéményeinek visszafalazására, valamint a sáncainak karbantartására. A munkálatok kivitelezése idén ősszel kezdődik, majd a végeredményről is beszámolunk.

A kaszárnya tetőzetének felújítása után új turisztikai iroda is létesül a komáromi erődben
Fotó:  Komáromi Városi Hivatal
A tetőzet-megújulás 3. szakaszának megkezdése előtt
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.