2022. január 6., 11:33

A barti halastó a környék kedvelt kirándulóhelye

Mióta a barti tó medrét kimélyítették és újra feltöltötték, egyre többen látogatják, főleg a járványügyi korlátozások alatt. Visszatértek a vízimadarak is, egy-egy séta errefelé biológia órával felér.

barti halastó
Fotó: Bokor Klára

Hubacs Sándor barti polgármester elmondta,

egy időben teljesen eltűnt Bartról a halastó.

A gidrafai (Budmerice) tulajdonosnak nem voltak rendben az engedélyei, ezért a tó vizét lecsapolta és sorsára hagyta.

A bartiak nagyon hiányolták, és az önkormányzat sokat kilincselt a visszaállítása érdekében.

Egy barti vállalkozó szerette volna megvásárolni, de nem tudtak megegyezni a tulajdonossal.

A terület régebben is mocsaras legelőként funkcionált, a gazdák a jószágaikat legeltették itt. 1959-ben döntöttek arról, hogy halastavat létesítenek ezen a helyen. A szocializmus ideje alatt számtalan rendezvényt tartottak a partján, többek között az akkoriban kedvelt ifjúsági találkozókat is.

barti halastó
Fotó:  Bokor Klára

„A tó visszaállítása végül a gazdán múlott. Három éve megjelentek itt a gépek, amelyek kimélyítették és kitisztították a medret, tavalyelőtt pedig felengedték vízzel. Ősszel lehalászták, a gáton mostanában is javítottak valamit. Ők tartják rendben a tó környékét is” – mondta el a polgármester.

Megtudtuk, a barti halastó kiváló a haltenyésztésre, jól érzi magát a ponty a sekély vízben.

A tavat két patak is táplálja - nyáron akár fürödni is lehet a vízben, télen pedig korcsolyázni.

Ez utóbbihoz csak a mínusz fokok hiányoznak. A tóhoz hosszabb erdei út vezet, visszatért a madár- és állatvilág, amit akár egy lesről is megfigyelhetünk. Jó túrázást!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.