A szakember óva int mindenkit attól, hogy gyermekét idő előtt beiskolázza. Semmiről nem marad le, ha egy évvel később kerül iskolába. Sőt!
Erről Branislav Gröhling oktatási miniszter beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.
Zuzana Čaputová az egyetem vezetésével tárgyalt.
A tárcaközi egyeztetésben ugyan több kritikus pontban is eredmény született, az azonban továbbra sem jelenthető ki, hogy az egyetemek autonómiáját sikerült teljes mértékben megvédeni.
A Kincskeresők országos konferencián diákok mutatnak be és prezentálnak olyan értékőrző előadásokat.
A romló járványhelyzet tette szükségessé a döntést.
A tüntetők az oktatási tárca által kidogozott törvényjavaslat visszavonását követelték.
32 év után a diákok újra az utcáre mennek, hogy kiálljanak a tudományos szabadságjogokért. Ez komoly üzenet az egész társadalom számára.
2022. április 1-je után a tankönyvek és munkafüzetek vásárlására már nem vonatkoznak a közbeszerzési eljárás szabályai.
Az egyetemisták és oktatóik, az akadémiai közösség a bársonyos forradalom előtt egy nappal ismét az utcára vonulnak.
Az oktatási reform célja a minőségi oktatás biztosítása.
Az óvintézkedések módosításáról szóló álhírt, amely az interneten terjed, az oktatási tárca már továbbította az illetékes hatóságoknak.
Tiltakozó felvonulást tervez az akadémiai közösség, amelyre a gyengéd forradalom évfordulója előtti napon kerül sor.
A javaslat korlátozza az akadémiai szabadságot, és veszélyes jogkörökkel ruházza fel a politikai jelölteket.
Ha elengednénk azt az elképzelést, hogy a gyereknek alsó tagozaton minden esetben tudnia kell ragozni és „beszélgetni”, gyönyörűen fel lehetne építeni a nyelvtudást.
Az iskolák ideiglenes bezárása a bordó és fekete járásokban nem oldja meg az egyre romló szlovákiai járványhelyzetet.
Bármilyen típusú iskola tanulói jelentkezhetnek a felhívásra.
Oktatási rendszerünk egyik sérülékeny és segítségre szoruló egysége került ma górcső alá.
Az iskolák és a családok november 2-9 között ingyenesen levetíthetik a nagy népszerűségnek örvendő, egy filmmé összevágott Toldi rajzfilmet.
Hol van az üröm az örömben? Erről beszélgettünk Bakos Adri nyelvtanárral, a Szlovákul játékosan módszer kidolgozójával.
A tárcaközi egyeztetésre bocsátott felsőoktatási törvényt többen is bírálják.
Még javult is némileg a helyzet az elmúlt héthez képest.
Az iskolák igazgatói, illetve fenntartói nem dönthetnek úgy, hogy bezárják az egész tanintézményt, csak egy-egy osztályban rendelhetik el a tanítás felfüggesztését.
A Rektori Konferencia az egyetemek autonómiájának sérülésétől és attól tart, hogy beköltözik a politika az egyetemekre, „átpolitizálódnak” a felsőoktatási intézmények.