Lehetőség helyett kötelesség kellene – Tamás Erzsébet, a Magyar Szövetség oktatáspolitikai szakértője a törvénymódosításokról

„A pillanatnyilag érvényben lévő Tt. 596/2003 számú, valamint a Tt. 597/2003 számú törvények azok, amelyekben a legtöbb változás történt, ezért ezek mondhatni új törvényként fognak majd érvénybe lépni. Az iskolaigazgatással, valamint az iskolák, illetve iskolai intézmények fenntartásával és finanszírozásával foglalkoznak. Általánosan véve elmondható róluk, hogy igyekeznek figyelembe venni a nemzeti kisebbségek szükségleteit, és találhatóak bennük olyan változtatások, amelyek segíthetnek a nemzetiségi oktatásnak. Az egyházi iskoláink (pontosabban a nem állami iskolák, mivel idetartoznak a magániskolák is) esetében pedig majd a gyakorlat mutatja meg, hogy ezek a változások mennyire fogják befolyásolni a működésüket – működtetésüket, amennyiben közszolgáltatást biztosító iskolává válnak” – mondta el portálunknak.

Ahogyan említettem, az 596. sz. törvény átdolgozott új változatában, több módosítás mellett, új dolgok is megjelentek. Ilyen például az, hogy az oktatási minisztériumnak lehetősége lesz egy új iskola regisztrációjakor vagy esetleg egy iskola nyilvántartásból való törlésénél kikérni a kormány nemzeti kisebbségekért felelős meghatalmazottjának a véleményét. Ez számunkra pozitív tény, mert ilyen módon például felszólalhatunk az iskolák mellett és kimondottan hasznos lehet a szórványban lévő iskoláink esetében. Sajnos ez a jogszabályban nem kötelességként, hanem csak lehetőségként van megfogalmazva, ami nem ugyanaz. Ezt a jövőben jó lenne orvosolni.”

Egy másik fontos tényező, ami viszont nincs benne a törvényben az, hogy egy-egy régióban, ahol a kisebbséghez tartozó tanulók száma elér egy bizonyos minimális szintet, ott kötelező legyen biztosítani az anyanyelvi oktatást. Akár osztály vagy iskola nyitásának formájában.

A törvény szempontjából nem vagyunk pozitívan diszkriminálva, ami annyit jelent – annak ellenére, hogy kisebbség vagyunk és diákszámokban mérve ez alacsonyabb számokat jelent –, hogy ránk is ugyanazok a létszámok érvényesek, mint a többségi iskolákra. Viszont lehetnek, illetve vannak is olyan régióink, amelyekben erre a kis kivételre égetően szükség lehet a jövőben. Ezen a ponton érdemes lenne valamit lépni, az anyanyelvi oktatáshoz való jog érvényesítésével érvelve”

– sorolta a hiányosságokat.

Tamás Erzsébet szerint fontos lenne az is, hogy a kisebbségek képviselete az iskolai önkormányzati szervekben, mint amilyenek az iskolatanácsok is, biztosítva legyen. A tisztán magyar tanítási nyelvű iskolákban ilyen gond nincs, de ott, ahol közös az igazgatás – magyar és szlovák osztályokkal – kötelezővé kellene tenni a kisebbségi képviseletet is. Hogy ne dönthessenek rólunk, nélkülünk. Ez vonatkozik az igazgatót választó bizottságra is – ami egy új szervként jelenik meg a törvényben. Ennek az összetétele nem lesz azonos az iskolatanácséval, a létszám karcsúsodik. Félő, hogy akár emiatt is kiszorulhatnak a kisebbség képviselői.

Szintén csak lehetőségként van feltüntetve, hogy iskolaigazgató-választás esetén a közös igazgatású iskoláknál figyelembe lehet venni, illetve a fenntartó feltételként szabhatja meg, hogy a jövendő iskolavezető – az általa megadott szinten – ismerje mindkét oktatási nyelvet. A legideálisabb számunkra az lenne, ha nem csak az iskolavezető, de a helyettese is beszélne magyarul, hiszen akkor nagyobb esély volna arra, hogy jobban megértsék a magyar osztályok speciális igényeit és pedagógusokat érintő gondokat.”

A körzetesítés kapcsán pozitívumnak tartja, hogy a törvény külön kezeli a nemzetiségi iskolákat, viszont nem rejti véka alá azokat az aggályait sem, hogy a szülőnek ugyan joga van a szabad iskolaválasztáshoz, ám könnyen előfordulhat, hogy az adott iskola annak érdekében, hogy ne veszítse el a normatív támogatás százalékos részét, már nem tudja felvenni a gyermekét. Kivételt képez az, ha az idősebb testvére már oda jár, vagy az iskolaközpont keretén belül ebben az iskolában folytatja tanulmányait.

A Szövetség szakértője, aki gyakorlatias ember, attól tart, nagyon összetetté válhat a rendszer és kaotikus helyzet alakulhat ki 2027-28-ban, az induláskor. Komoly adminisztrációs teher lehet ez az iskolák számára. Nem is beszélve arról, hogy az egyre csökkenő gyereklétszám mellett sok helyen előfordulhat, hogy az iskolák egymás elől halásszák majd el a diákokat. Ez a magyar iskolákat hatványozottabban érintheti, mert nekünk sok kisiskolánk van. A kisiskolák alatt nemcsak az 1-4. évfolyamos, de a létszámában alacsony teljes szervezettségűek is értendőek.

Ami az optimalizáció során a jövőben létrejövő klaszterek finanszírozását illeti, az továbbra sincs tisztázva. Pedig fontos lenne, hogy vonzóvá tegyük a nagy iskolák számára a kisebbek „befogadását”. Úgy, hogy mindkét iskola jól járjon. Pozitívnak értékelem a pedagógusmegtartó intézkedéseket, mint amilyen az is, hogy már alapvégezettséggel is taníthatnak a fiatalok, mivel tudom, hogy vannak olyan régiók is, ahol hatalmas a tanárhiány, amit valamilyen módon kompenzálni kell. A nagy kérdés viszont az, hogy 2026 szeptember 1-től, amikor már nem lesz uniós támogatás a helyreállítási terv kereteiből, hogyan lesz megoldva az asszisztensek, illetve más szakszolgáltatást végzők alkalmazása az iskolákban. Mert nélkülük nem lehet megvalósítani az inklúziót”

– fűzte hozzá.

Tamás Erzsébet szerint a folyamatban lévő oktatási reform a gyakorlatban mindenképpen a komfortzónából való kilépéssel jár a pedagógusok számára, új dolgokat kell megtanulni, másképpen kell hozzáállni a problémamegoldásokhoz, és mindezt egyszerűen azért, mert a gyermekek és a generációk is változnak. Ezt most még tetézik a nagymértékű törvényi változások is. Ezek főleg az iskolavezetők számára jelenthetnek pluszfeladatokat, de közvetlenül vagy közvetve mindenkit érintenek. Sokat segítene, lendítene a dolgon, ha egy egységesített iskolaügyi hivatal jöhetne létre Dél-Szlovákiában a magyar tanítási nyelvű iskolák számára, mert az egyfajta tanácsadói testületként is működhetne a mindennapokban.

Az oktatási szakértő beszélt arról is, hogy az alapiskolák finanszírozásának változásait és azok kihatásait a nemzetiségi iskolákra monitoringgal és érdekképviselettel kellene ellenőrizni. Jó lenne felállítani egy monitoring rendszert, amely nyomon követi a törvény hatásait a kisebbségi iskolahálózatra. Ebbe bevonhatók a nemzetiségi kormánybiztos hivatala vagy az oktatási minisztérium kisebbségi osztálya.

Rendszeres jelentésekkel, statisztikákkal kell figyelni, nem csökkent-e drasztikusan a magyar iskolák száma, illetve hogy a finanszírozási változások eredményeként hol vannak problémák. Szükség esetén a törvény végrehajtási rendeletein lehet módosítani, vagy célzott támogatásokkal beavatkozni, ha egy közösség oktatási hozzáférése veszélybe kerül.