Klapka Györgyről nevezték el a felújított Munka Utcai Alapiskolát Komáromban – KÉPEKKEL
Szeptember 4. pirosbetűs ünnepnapként íródik be a volt komáromi Munka Utcai Alapiskola történetébe, amely ma felvette az 1848-as várvédő hős, Klapka György honvédtábornok nevét. Ez a tény önmagában is elég lenne az ünnepléshez, ám arra egy másik ok is adódott: átadták az intézmény közel 1,7 millió euróból, több szakaszban felújított iskolaépületeit is. Új fejezet kezdődött az iskola életében, mely során a dicső város történelméhez szorosan kötődő olyan értékeket állítanak az oktató- és nevelőmunka fókuszába, mint a mindenkori bátorság, kitartás, hűség, helytállás, felelősségvállalás és a közösség iránti elkötelezettség.
Az eseményen az 1965-ben megnyitott alapiskola jelenlegi és hajdani pedagógusain, diákjain és az ő szüleiken kívül részt vett Kanyicska Belán Dóra, az oktatási minisztérium Nemzetiségi Oktatásfejlesztési Főosztályának igazgatója, valamint Csenger Tibor, a Magyar Szövetség Nyitra megyei alelnöke, továbbá Keszegh Béla, Komárom polgármestere a helyetteseivel és a képviselőkkel, illetve a térség több oktatási és kulturális intézményének vezetői is.
Pálinkás Mária iskolaigazgató ünnepi beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a régóta tervezett fejlesztés és névfelvétel és megvalósításához. Hangsúlyozta: az épületek felújítása nem csupán a falak, a tetők és a tantermek megújulását jelenti. A korszerűbb környezet azt az üzenetet hordozza, hogy a közösség fontosnak tartja a jövő nemzedékek nevelését, oktatását és fejlődését. Ugyanis amit ma értük teszünk, az a város és közösségünk jövőjébe történő befektetés.
Azután Keszegh Béla, Kanyicska Belán Dóra és Vida Krisztina, a szülői munkaközösség alelnöke is szólt a jelenlevőkhöz. Majd a megújult épületek hivatalos átadását jelképező szalagátvágás és az emlékfa elültetése következett az iskola udvarán. A színvonalas ünnepséget az iskola új zászlajának elsősök kíséretében történő behozatala, a Diákönkormányzat tagjainak közös fogadalma és a tanulók zenés-dalos-táncos műsora koronázta meg.
A zászlólogót Konczer Attila képzőművész tervezte, az épületfelújítást pedig Vida Norbert építészmérnök tervei alapján a Darton Kft. végezte. A szépen megújult pavilonokat a „Klapka-séta” során tekinthették meg az érdeklődők, majd a pohárköszöntővel és fesztelen eszmecserével párosuló, tortás állófogadáson is részt vehettek. Minderről további részleteket majd a Magyar7 hetilap szeptember 16-i számában olvashatnak.