A magyar iskolák újraindítása a II. világháború után (I.)
A felvidéki magyar oktatás gyakori témája a közbeszédnek. Pedagógusok, szülők, polgármesterek, oktatási szakemberek, politikusok igyekeznek véleményt formálni az anyanyelvi oktatás állapotáról, minőségéről, fenntartásáról, fejlesztéséről, az iskolaválasztásról, az alacsony diáklétszámú oktatási intézmények sorsának alakulásáról.
Az iskolai beíratás, a népszámlálás eredményei és a koronavírus miatt napjainkban kialakult online oktatási formák sok szempontból átalakítják a hagyományos oktatás kereteit, maradandó hatást gyakorolva az anyanyelvi oktatásra és közösségünk jövőjére.
Ha visszatekintünk a második világháborút követő esztendők történéseire, az akkori kiállás, az anyanyelvi oktatáshoz való ragaszkodás például szolgálhat a mai utódok számára.
Csehszlovákiában már száz évvel ezelőtt, az első világháborút követő impériumváltás után a magyar nyelvű oktatás egy-két éven belül visszaszorult a szorosan vett magyar etnikai területre. A „masaryki demokrácia” két évtizedében a statisztikák ezeken a területeken is a magyar közoktatási intézmények és diákok számának csökkenését mutatják.
Az 1921/1922-es tanév végén a csehszlovákiai magyarságnak a szlovenszkói és a kárpátaljai területen 864 népiskolája volt, ezek alsó fokozatát az elemi iskolák, a felsőbbet a polgári iskolák jelentették. Ekkor a 845 elemi iskolába 119 750 tanuló járt, a 19 magyar tanítási nyelvű polgári iskolát 4087 tanuló látogatta. Tíz évvel később, az 1930/1931-es tanévben az elemi iskolák száma 813-ra csökkent, ezekben 97 274 diák tanult. A polgári iskolák száma 19-ről 13-ra csökkent, az ott tanuló diákok száma 1684-re zsugorodott. A ’30-as években az elemi iskolák 10-10%-a állami, illetve községi fenntartással működött, a többi felekezeti iskolaként. A középiskolák esetében, amelyek a továbbtanulás lehetőségét jelentették, ennél jóval nagyobb leépítés történt.
A magyar etnikai területen a 31 magyar középiskolából már az 1919/1920-as tanévben 15 iskolát megszüntettek.
A Szlovák Liga 1920-as létrehozásával a magyar többségű településeken is megkezdődött az államnyelvű iskolák szervezése. Célirányos propagandával, anyagi előnyök biztosításával, elsősorban a szegényebb családok megnyerésével az 1937/1938-as tanévben a Szlovák Liga 72 magyarok lakta községben működtetett szlovák iskolát. A II. világháború éveiben a Tiso-féle szlovák államban élő magyar gyermekek az 1940/1941-es tanévben 36 magyar elemi iskolában tanulhattak.
Ma már alkalmunk nyílik betekinteni a II. világháború utáni évek embert próbáló eseményeinek színfalai mögé, hogy megismerjük a múltunkat. A szlovák nemzeti felkelést követően a Szlovák Nemzeti Tanács 1944. szeptember 6-án rendeletet hozott minden német és magyar iskola bezárásáról, kivéve az 1938. október 6-ig létrehozott elemi iskolákat. A magyar iskolák többsége így 1945 áprilisáig még tovább működhetett.
A magyar oktatási hálózatra a legnagyobb csapást az 1945. április 5-én kihirdetett kassai kormányprogram jelentette, amely közösségünket háborús bűnösnek nyilvánította, és többek között elrendelte minden magyar iskola bezárását.
1945. augusztus 2-án, még aznap, mivel a potsdami konferencia nem hagyta jóvá a magyarok kitelepítését, E. Beneš köztársasági elnök aláírta a 33. számú dekrétumot, amelynek alapján a magyar kisebbség a némettel együtt elveszítette csehszlovák állampolgárságát. Mindez tovább folytatódott olyan intézkedésekkel, mint a magyar nyelv korlátozott használata a hivatalokban, a települések megnevezésének a megváltoztatása, a reszlovakizációra való kényszerítés, a magyarok deportálása, a lakosságcsere kierőszakolása, az egyesületek, intézetek megszüntetése. Ez a durva jogfosztottság majdnem három évig tartott, de a kassai kormányprogramban megfogalmazott szemléletnek és annak a Beneš-dekrétumokban rejlő, vissza-visszatérő hatásaitól napjainkig nem tudtunk megszabadulni.
A csehszlovák állami szerveknek a magyar nyelvű oktatáshoz fűződő viszonya 1946-ban és 1947 első felében abból az elvből indult ki, hogy a magyar lakosság többsége a kitelepítés következtében rövid időn belül eltűnik Csehszlovákiából.
Mit ajánlottak a magyar szülők számára? Kötelező jelleggel a helyi szlovák iskolát, mely általában az addigi magyar iskola épületében kapott helyet,
illetve idegen tanítókat verbuvált, akik között kevés rendelkezett tanítási tapasztalattal vagy képesítéssel. Többségük a rábízott gyermekek nyelvét nem ismerte, a tanulók a tanév elején azt sem tudták, mit tegyenek, ha elhangzottak a Postavte sa! (Álljatok fel!) vagy a Posaďte sa! (Üljetek le!) vezényszavak.
Akiket 1946–47 telén Csehországba deportáltak, cseh iskolába járathatták a gyermeküket. A nyelvet a gyermek ott sem értette, így a saját bőrén élte meg a kiszolgáltatottságot.
Ha járt iskolába, ráragadt ez-az, sőt a család közelségében még akár „világot is látott”. Amikor két év után a családok hazakerültek, a gyermek újra otthon, a szülőfalujában folytathatta az iskolát. Hazai környezetben léphetett felsőbb osztályba vagy ismételhette az évfolyamot, és a cseh helyett újra szlovákul tanulhatott. Hasonlóan a deportálástól megmenekült falubeli barátaival és a Magyarországról áttelepített új, magyarul is értő szlovák osztálytársaival. Miközben egykori pajtásai közül többen kitelepítettként már anyaországi iskolákban voltak kénytelenek szerencsét próbálni.
Az akkori sajátos történelmi körülményekről elmondható, hogy ez a háborúval, a magyar közösség jogfosztottságával terhelt időszak nagyban befolyásolta a tanulók iskolai eredményességét, ami az osztályismétlés gyakoriságában mutatkozott meg.
A tömeges sikertelenség egyik oka az anyanyelvi oktatás hiányából származott, hiszen a tanulók az oktatás nyelvét nemcsak hogy nem beszélték, de egyáltalán nem is értették, hiszen homogén faluközösségben, magyar családokban cseperedtek fel. A szlovák vidékekről érkezett tanítók egy szót sem tudtak magyarul, kevesen törődtek azzal, hogy magyar tanítványaik hogyan haladnak előre a tanulmányaikban.
A gyermekeknek mindezen kívül a háború okozta borzalmak következményeivel is szembesülniük kellett. Többen elveszítették az édesapjukat, vagy a hadifogság miatt érezték évekig a hiányát. A családok nagy hányadának házukból kiűzve kellett elhagynia a szülőföldjét, megtapasztalni az otthontól való elszakítottságot. Az otthon maradottak a lesújtó szociális helyzet és a beáramló idegenek miatt érezték magukat gyökérteleneknek és kiszolgáltatottaknak.
A diákok lelki teherként élték meg a megpróbáltatásokat, a megaláztatások miatt elvesztették a biztonságérzetüket, kisebbrendűnek, kisemmizettnek érezték magukat.
Az ügyes diákokon kívül sokuknak elment a kedve a tanulástól, a sorozatos megpróbáltatások miatt a sor végén kullogtak. Az iskolai kudarcok, sebek sok esetben végigkísérték az életútjukat, a sikertelenség kihatott a pályaválasztásukra, a munkahelyi előmenetelükre, sőt a gyermekeik jövőjére is.
1947 második felében a Szovjetunió megerősítette hatalmát az általa felszabadított államok területén, és igyekezett felszámolni a „tűzfészkeket”.
A magyarok kitelepítésének elakadása miatt Csehszlovákiában a magyar kisebbség jelenléte is ilyennek minősült. Mivel a magyarországi parlamenti választásokon, csalásokkal ugyan, de a kommunista párt került hatalomra, Magyarország háborút vesztett pozíciója ellenére partnerévé válhatott a többi szocialista államnak, így pártvonalon legalább kritikával illethette a szomszéd ország kisebbségpolitikáját. Az egyik pártbizottsági ülésen Klement Gottwald bejelentette: „Végérvényesen több százezer magyar létével kell számolnunk. Adnunk kell nekik valamilyen jogot, hogy békében legyünk tőlük.”
A szlovák pártszervek ennek ellenére nem tettek engedményeket a kisebbségpolitika megváltoztatására. 1948 februárja után – mivel Szlovákiában az oktatásügyi megbízott pozíciója a döntésekben csak másodlagos volt – az oktatáspolitikáért felelős csehszlovák pártszervek a magyarországiakkal
1948 júliusában titkos egyezményben rögzítették a magyar kisebbséghez tartozók gyermekei számára a párhuzamos osztályok nyitását, hogy ezzel elkerüljék a bizalmatlanságot a csehszlovák és a magyar nép között.
Erre az egyezségre már azután került sor, miután az 1948. április 21-én elfogadott oktatási törvényben megszületett a rendelkezés az egyházi iskolák államosításáról és az egységes iskolarendszer bevezetéséről, amely megpecsételte a magyar felekezeti iskolák sorsát. 1948 szeptemberében az állampolgárság visszaadásával sor került egy, a magyar kisebbség egyenrangúsítása irányában tett lépésre, ami lehetővé tette a Csehországba deportáltak hazatérését is.
(Folytatjuk)
Megjelent a Magyar7 2021/26. számában.
