Nyomozásra akkor lesz indok, ha beazonosítják a Navalnij szervezetébe került anyagot, és ha megerősítést nyer, hogy a politikust megmérgezték.
"Békés forradalom" zajlik Fehéroroszországban, az ellenzék kész tárgyalni, azonban a küzdelmet nem adja fel - hangsúlyozta Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető.
Súlyosan érintette a koronavírus-járvány a szlovén turizmust.
Újabb 58 koronavírusos beteg vesztette életét az utóbbi 24 órában.
Lukasenka: az ország nyugati határai mentén feszültségkeltés folyik, a nyugati országok növelik katonai erejüket a régióban.
A tárgyalások egyik témája, hogy mi lesz a hatalomból elmozdított elnök, Ibrahim Boubacar Keita sorsa.
Az eset azt jelzi, hogy a betegség, amely már több mint 800 ezer ember halálát okozta világszerte, terjedni fog globálisan a nyájimmunitás ellenére.
Alekszej Navalnij gyógyítását az atropin nevű szerrel kezdték meg.
A klinikai teszt alapján úgy tűnik, hogy megmérgezhették olyan anyaggal, amely amely a kolinészteráz-gátlók csoportjába tartozik.
A Kreml nem folytat tárgyalásokat a testülettel, mert az egyet jelentene a fehérorosz ügyekbe való beavatkozással.
Csalódott szurkolók egyes csoportjai összecsaptak egymással, illetve a rendőrséggel Párizsban azután, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája lisszaboni döntőjét 1-0-ra elvesztette a Paris Saint-Germain.
Engedély nélküli tömegtüntetés szervezésével vádolják őket.
Az orosz diplomata elutasította, hogy vallomást tegyen, és diplomáciai mentességére hivatkozott.
A rendőröket egy családon belüli konfliktushoz hívták ki.
Az Egyesült Államok déli tagállamában, Louisianában vasárnap megkezdték egyes, mélyebben fekvő vidékeken a lakosság kitelepítését a fenyegető hurrikán miatt.
Meg nem erősített jelentések szerint a turisztikai társaság kisbusza egy autóval ütközött.
Az elkövető éveken át gondosan tervezte a merénylet, tanulmányozta a bűntény helyszíneit.
Navalnij családtagjai és munkatársai azt gyanítják, hogy megmérgezték, de az orosz orvosok ezt határozottan tagadták.
Maliban múlt kedden katonák egy csoportja ragadta magához a hatalmat.
Conway családi okokra hivatkozott, jelezve, hogy a családjának - férjének és négy gyermeküknek - szeretné szentelni az idejét.
Magas láza van, állapota súlyos.
A szlovén kormány csütörtökön felülbírálta a biztonságos országok listáját, és Horvátországot "vörös listára" helyzete.
A Fox News beszámolója szerint a radikális zavargók megpróbálták lebontani a coloradói szövetségi állam parlamentjét védő kordont.
A rendőrfőnök közleménye szerint Sabrina Belcher csupán zavart akart kelteni a közösségben, hogy azt később a saját előnyére fordítsa.