Az emlékművek térségében történő esetleges rendbontások és zavargások esetén a tüntetők már nem a városi rendőrséggel, hanem a hadsereggel kerülnek szembe.
Az előző napokhoz képest enyhén csökkent az új koronavírussal fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában.
A korcsoportok, vagyis a 2 és 40 év közöttiek, valamint az idősebbek közötti fertőzés intenzív, emiatt új intézkedésekre lesz szükség
A kisbuszban utazók valamennyien életüket vesztették.
Alaptalannak nevezte a NATO szóvivője Aljakszandr Lukasenka azon állításait, hogy a katonai szövetség csapatokat vonultat fel Fehéroroszország nyugati határai mentén.
A tiltakozók elsősorban a korrupciós vádak miatt támadják a csalás, megvesztegetés és hivatali visszaélés miatt bíróság elé került miniszterelnököt.
Pelosi: Trump "veszélyes" kijelentést tett és az elnök túlment minden határon azzal, hogy politizálással vádolta a gyógyszerfelügyeleti hatóságot.
Nem nagyon valószínű, hogy a venezuelai kormány rakétákat vásárolna, mert az alapvető élelmiszer- és üzemanyag-ellátás is gondokat okoz az országnak.
Nello Musumeci a bejelentésével nyíltan szembeszegült a római kormánnyal, amely két hónapja Szicíliába helyezi át a Lampedusára érkezőket.
Csehországban pénteken, első ízben az ötszázat is meghaladta a napi megbetegedések száma.
Romániában ötszáz fölé emelkedett az intenzív osztályon kezeltek száma.
Lukasenka nem tért ki arra, mire alapozza ezt az állítását.
Mindenre kiterjedő diagnosztikai teszteket kezdtek el végezni a politikuson.
Kalifornia kormányzója segítséget kér a pusztító bozóttüzek oltásához.
GPS-nyomkövetővel a bokájukon hagyták el a házi őrizetet. Lopni indultak, "jó" ötlet volt...
Washington kilépett a 2015-ös megállapodásból, ezáltal megfosztotta magát attól a jogtól és lehetőségtől, hogy beindítsa azt a mechanizmust, amelynek eredményeképpen visszaállíthatók az Irán elleni büntetőintézkedések.
Először nőtt 500 fölé Csehországban a napi megbetegedések száma
A világban 22,95 millió a fertőzöttek száma, egy nap alatt 5600-an haltak meg.
Washington az ENSZ ellenében is meghosszabbítja az embargót, illetve újra bevezeti az ENSZ-szankciókat Iránnal szemben.
Orvosai szerint a kormánykritikus politikus élete nincs veszélyben, Navalnij mesterséges kómában van.
"Ahhoz, hogy az ország működőképes legyen, a gazdaság növekedjék és az emberek dolgozhassanak, a vírussal kell megbirkózni."
A szlovén kormány csütörtökön tíz újabb országot helyezett "vörös listára", köztük három uniós tagállamot: Horvátországot, Máltát és Hollandiát.
Az oktatási tárca bejelentése szerint az intézmények készen állnak a tanévkezdésre, a szakszervezetek káoszra panaszkodnak.
Iraknak még szüksége van ezekre a katonákra a hadsereg és a biztonsági erők kiképzéséhez, fejlesztéséhez.