Ott sem készült egyik napról a másikra.
Melbourne-ben egyebek között a nem alapvető fogyasztási cikkeket áruló boltok ideiglenes bezárását és éjszakai kijárási tilalmat is előírnak.
A helyi rendőrség reggeli beszámolója egyelőre nem tért ki a sérültek számára és állapotára.
Ha a támogatását akarják, akkor kérjék tőle azt szabadon, ahogyan az egy demokráciában szokás - írta.
Több nyugati ország és NATO-labor foglakozott Novicsok típusú idegméreggel, állítják az oroszok.
Hála Istennek azon kívül, hogy sokatmondó közelségben repültek egymástól, komolyabb baj nem történt.
A lengyel ügyészség vizsgálatot kezdett három Fehéroroszországban őrizetbe vett, megvert és megkínzott lengyel állampolgár ügyében.
A robbanás után tűz keletkezett. Ekkor mintegy száz hívő tartózkodott a háromemeletes épületben.
A politikus most azt mondta, hogy nem tett semmi rosszat, csak nyilvánosan kimondta, amit sok holland gondol.
A vicc az egészben, hogy afrikai és karibi történelmet, valamint az afrikai diaszpórák történetét oktatta.
Politikusként miniszter és kormányfő is volt hazájában.
Mexikóban péntekig mintegy 67 ezren haltak meg a járvány miatt, ezzel negyedik a világ országainak halálozási listáján.
A hajó - máltai kikötési engedély híján - kénytelen nemzetközi vizeken horgonyozni, holott Málta kérésére mentette ki a 27 migránst a tengerből, ami egyébként nemzetközi kötelezettsége is.
Egy nap alatt 1733 új beteget regisztráltak Olaszországban, ami a május 2-i járványszintnek felel meg.
A találkozón a miniszterek nyilatkozatot fogadtak el a regionális együttműködés folytatásáról többek között a digitális piac terén és a pénzmosás elleni harcban.
Az EU-nak minden eszközt meg kell ragadnia kapcsolatainak javítására Törökországgal.
Finnország történetében először lesz a miniszterelnök a fővárosi „meleg hét", a Helsinki Pride fővédnöke.
Ha egy iskolában több mint három pozitív Covid-19-eset van, akkor általában az egész intézményt bezárják.
A rendőrök azt nem közölték, hogy ki vagy kik a támadók.
A fertőzés következtében 426-en haltak meg, míg több mint 18 800 személy már kigyógyult a betegségből.
Vakcina hiányában nem kizárt, hogy évekig így kell élniük
A halott gyermekeket Solingen városának egyik lakásában találták azután, hogy nagyanyjuk értesítette a rendőrséget.