2020. szeptember 4., 11:51

December közepéig zárva lesznek Ausztrália határai

Legalább december közepéig zárva lesznek Ausztrália határai a külföldiek előtt, mert a hatóságok úgy ítélik meg, a koronavírus-helyzet nemzetközi és országos szinten továbbra is elfogadhatatlan közegészségügyi kockázatot jelent.

Ausztrália koronavírus
Illusztráció
Fotó: Archívum

Erre a kockázatra adott válaszként hosszabbítják meg a külföldiek beutazási tilalmát - közölte Greg Hunt egészségügyi miniszter csütörtökön késő este.

Ausztrália határai március óta vannak lezárva a pandémia miatt.

Közben Scott Morrison miniszterelnök arra kérte pénteken az ország szövetségi államait, hogy decemberig nyissák meg a belső határokat és lazítsanak a korlátozásokon, mert a belső határzárból adódó gazdasági problémák egyre súlyosabbak.

Morrison azt is közölte, hogy növelik azoknak a külföldön ragadt ausztrál állampolgároknak a számát, akik visszatérhetnek hazájukba, ezentúl hetente négyezer embert engednek majd vissza. A kormányfő javaslatot tett arra is, hogy Új-Zélandról majd engedélyezzék a beutazásokat az idegenforgalom és a gazdaság fellendítése érdekében.

Vakcina hiányában nem kizárt, hogy évekig így kell élnünk - fogalmazott Scott Morrison.

A nyolc szövetségi állam és territórium közül hétnek a vezetői megállapodtak abban, hogy tervet dolgoznak ki arra, hogyan nyithatnák meg a belső határokat. Új-Zélandhoz hasonlóan Ausztráliában is "hot spotokat" fognak meghatározni, és ezek alapján döntenek majd arról, hogyan lehet az országon belül utazni. Nyugat-Ausztrália - ahol már négy hónapja nem jegyeztek fel helyi fertőződést, és nincsenek életben helyi korlátozások - elutasította, hogy megnyissa határait addig, amíg a kelet-ausztráliai területeken nem fékezték meg a koronavírus terjedését.

Ausztráliában 26 100 körül van a diagnosztizált esetek száma, és 737 ember halt bele a fertőzés okozta betegségbe.

Új-Zélandon pénteken bejelentették: több mint három hónap után ismét meghalt egy ember a koronavírus okozta szövődmények miatt. Az utóbbi 24 órában öt új fertőzöttet azonosítottak.

Az országban eddig 23 koronavírusos halálesetet jegyeztek fel a járvány kitörése óta, és több mint 1700 fertőzést tartanak nyilván hivatalosan.

Jacinda Ardern kormányfő közölte: legalább szeptember közepéig fenntartják a jelenlegi járványellenes korlátozásokat.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.