A lengyel nagykövetséget meglepte, hogy Andrej Danko gépe nem kapott engedélyt a lengyel légtér használatára.
Csehországban egy évvel a parlamenti választások előtt egyre erőteljesebbé válik a belpolitikai küzdelem.
Rakétaindító állásokat és fegyverszállítási útvonalakat lőttek a libanoni-szíriai határon.
Kaliforniában tovább fokozódik a tűzvészhelyzet: már 24 halálos áldozatot követelt, és több mint 12 ezer épület rongálódott meg.
Zoran Milanovic fölényes győzelmet aratott a horvát elnökválasztás második fordulójában, megszerezve a szavazatok közel 75 százalékát.
Hárman meghaltak, két túlélőt pedig helikopteren kellett kórházba szállítani.
Az elnök a feneketlen zsákkal és szövetségesei akiket a temetővé változó ország ténye sem riaszt.
Olasz és bevándorló fiatalok csaptak össze a rendőrökkel Rómában és Milánóban egy decemberben hatósági üldözés közben meghalt egyiptomi fiú halála miatt.
Eddig az öt évvel ezelőttinél kevesebben mentek el szavazni. A voksoláson Zoran Milanovic jelenlegi államfő küzd a Brüsszelt ellenkezés nélkül kiszolgáló jelenlegi kormányzat jelöltjével Dragan Primoraccsal.
A Los Angeles-i erdőtüzek miatt veszélybe került több olyan sportlétesítmény is, amely a 2028-as nyári olimpia tervezett versenyhelyszínei közé tartozik.
Közép-Európának is betesz az amerikai szankcióháború, amelynek célpontjait már számon tartani is nehéz. Ilyen "barát" mellett ellenség már nem is kell.
Egy propánbutángáz-palack robbant fel, egyelőre nem tudják, hogy miért.
Az Elnöki Szabadság-érdemrend díjazottjairól a mindenkori amerikai elnök személyesen dönt, ez a kitüntetés az Amerikai Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetése.
A voksoláson Zoran Milanovic jelenlegi államfő küzd majd meg a Brüsszelt ellenkezés nélkül kiszolgáló jelenlegi kormányzat jelöltjével Dragan Primoraccsal.
Megóvni és megújítani a 'Made in Germany' védjegyet.
A mintegy kétórás templomi gyászszertartás után az egykori pártvezér koporsóját szüleinek sírboltjában helyezték el.
Breton korábban külföldi beavatkozásnak minősítette, hogy Musk kinyilvánította támogatását az Alternatíva Németországért (AfD) pártnak.
Döbbenet, micsoda pusztítást végez a tűz az amerikai város környékén.
Az orosz csapatokat segítették.
A volt kormányfő, az ANO elnöke iránt a megkérdezettek 28 százaléka van bizalommal.
Biden és Zelenszkij megbeszélésén szó volt az Egyesült Államok közelmúltban nyújtott katonai segítségéről, köztük a pénteken bejelentett 500 millió dolláros azonnali biztonsági támogatásról.
Eddig 10-en haltak meg és 10 ezernél több épület, többségében lakóház pusztult el.
A Stormy Daniels pornószínésznőnek történt titkos kifizetések ügye egyike volt annak a négy büntetőügynek, amelyekkel Trump még 2024 elején szembesült, és ez az egyetlen ügy, amely tárgyalásig jutott.
Azt bírálja, amit Brüsszelben rendszerszerűen művelnek, de nem magára gondol.