Csehország kampányüzemmódban
Csehországban egy évvel a parlamenti választások előtt egyre erőteljesebbé válik a belpolitikai küzdelem.

Már a 2024 első hónapjaiban készült közvélemény-kutatások jelezték, hogy az ellenzéki tömörülések támogatottsága meghaladja az ötpárti kormánykoalícióét. Különösen szembeötlő volt, hogy a válaszadók 35–38%-a az Andrej Babiš korábbi miniszterelnök vezette Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalmat preferálja, míg a legerősebb Spolu (Együtt) kormánypárti szövetséget – ODS-TOP 09–KDU-ČSL – alig 20%-ra mérték.
Nem szeretném egyébként az amúgy is szövevényes választási koalíciók eredményeivel fárasztani az olvasókat, annyit azonban mindenképp el kell mondani, hogy a kormánypárti ötösfogat legkisebb tömörülése, a Kalózpárt (Piráti) teljesen leszerepelt: a 2020-ban megszerzett 99 képviselői helyéből 2024-ben mindössze 3 helyet sikerült megőriznie, azt is egyetlen kerületben. Ez már olyan sokkhatású volt, hogy a párt vezetése is benyújtotta a lemondását, és egyúttal arra késztette Petr Fiala (ODS) miniszterelnököt, hogy megszabaduljon a Kalózpárt vezérétől, és egyben miniszterelnök-helyettesétől, Ivan Bartoštól. A Kalózpárt ellenzékbe vonult, két további minisztere is benyújtotta a lemondását, ám érthetetlen okokból Jan Lipavský külügyminisztert Petr Fiala „megtartotta” mondván, hogy jól végzi a munkáját, kár lenne érte. A cseh diplomácia vezetője ezt azzal hálálta meg, hogy hátat fordított a kalózoknak és mostanában függetlenként vesz részt a kabinet ülésein.
A magát eredetileg jobbközép konzervatív pártként meghatározó ODS az Európai Néppárthoz hasonlóan egyre inkább balra tolódott és a brüsszeli előírásokat követi. Az orosz–ukrán háborúban maximálisan támogatja Kijevet. Fiala és Petr Pavel köztársasági elnök volt annak a nemzetközi akciónak is a kezdeményezője, hogy fel kell kutatni a világban elérhető és az ukránok számára „létfontosságú” lőszereket és ezeket – kerül, amibe kerül – be kell szerezni. A szuverenista és Green Deal ellenes ANO – amely egyébként egyik alapítója volt a Patrióták Európáért EP-frakciónak – a mielőbbi béke híveként folyamatosan bírálja a kormányt és Petr Fiala szemére veti, hogy ezzel a „külpolitikai aktivitásával” igyekszik leplezni a gazdasági és egyéb problémákat. Magyar szempontból érdekes egyébként, hogy Babiš egy internetes podcastban elismerte, hogy Eva Jourová jelölése annak idején az EB biztosi posztjára nagy melléfogás volt az ANO részéről, mivel rengeteget ártott a közép-európai együttműködésnek.
Az ellenzéki pártok és egyes internetes portálok arra hívják fel a figyelmet, hogy az „antibabišnak” nevezett politikai riogatás kudarcot vallott, és legújabban nevetség tárgyává teszik Fiala erőltetett igyekezetét, hogy ismét rokonszenvessé tegye magát nemcsak az idősebbek, hanem a fiatalok előtt is. TikTok oldalt indított, ahol zakó nélkül, fehér ingben beszél a nézőkhöz és azt bizonygatja, hogy milyen sikereket ért el az általa vezetett kormány, amelyet a legjobbnak nevezett 1989 óta. Legutóbb azzal a kijelentésével hökkentette meg a tévénézőket, hogy ha ismét ő lesz a jövő évi választások után a miniszterelnök, akkor Csehországban az átlagbérek elérik a németországi bérek szintjét és a cseh egyetemek is az élmezőnybe kerülnek. Ehhez nem volt elég a négy év, újabb négy esztendőre van szüksége az elképzelés megvalósításához, mondta.
Az ellenzéki politikusok ugyanakkor folyamatosan emlékeztetik korábbi, még a választási kampányban tett ígéreteire, amelyekből semmit sem teljesített. Egyebek mellett azt mondta, hogy nem emelik a nyugdíjkorhatárt. A cseh parlament viszont novemberben elfogadta, hogy ezentúl az emberek leghamarabb 67 éves korukban mehetnek nyugdíjba. A nyugdíjreformnak nevezett, valójában különböző megszorításokkal járó törvénymódosítás különösen a mai harmincas és negyvenes nemzedékre hátrányos. Komoly vitát gerjesztett az a javaslat is, hogy 7%-kal növelnék a képviselők havi juttatásait. Az ellenzéknek azt az előterjesztését, hogy 2026-ig maradjon változatlan a mostani összeg, Fiala és néhány további kormánypárti politikus is populizmusnak nevezte.
A kormánypártok között van a Stan nevű formáció, amely a polgármesterek és a függetlenek pártja. Ők a legutóbbi parlamenti választásokon a Kalózpárttal koalícióban indultak és együtt 37 képviselői helyet szereztek. De ahogy Szlovákiában, úgy Csehországban is létezik a preferenciaszavazatok lehetősége, és ennek köszönhetően a Stannak 33 képviselőt sikerült küldenie a törvényhozásba, a Kalózok jelöltjeit viszont nem nagyon karikázták a választók, így csak 4 emberük ülhetett be az alsóházba. Ma már a Kalózpártot a szétesés fenyegeti, és ezt a folyamatot csak felgyorsíthatja, hogy új elnöke az a Zdeněk Hřib lett, aki korábban Prága főpolgármestereként a város közlekedését különböző átgondolatlan intézkedéseivel ellehetetlenítette, és ezzel kivívta a cseh főváros lakóinak az ellenszenvét.
A Stan vezére Vít Rakušan belügyminiszter, aki 2021-ben a legtöbb preferenciaszavazatot kapta (60 ezren karikázták) megérezte a lehetőséget, hogy pártja sikeresen konkurálhat a Spoluval, és ő személy szerint Petr Fialával. Ez nem tűnik egyszerű feladatnak, mert pártja belekeveredett a Dozimeter néven elhíresült korrupciós botrányba, amelynek egyik főszereplője a prágai főpolgármester első helyettese, a Stan által jelölt Petr Hlubuček volt. Az ügyben most kezdődött a bírósági eljárás és bár az ellenzék a belügyminiszter lemondását is követelte, Rakušan a helyén maradt. A felmérések szerint a Stan támogatottsága 11%, alig marad el az ODS támogatottságától, amely 12% körül van.
Az ellenzék népszerűsége azért is meglepő, mert a cseh médiumok döntő többsége kormánypárti és eléggé egyértelműen a brüsszeli elképzelések propagálója. Az objektivitás hiánya jellemzi az orosz–ukrán háborúról szóló írásokat és tudósításokat.
Több ellenzéki politikus ezért saját műsort indított a YouTube-on, legutóbb éppen Andrej Babiš, akit az utóbbi években igencsak erősen támadtak a sajtóban. Petr Pavel nemrégen a blesk.cz portálnak adott interjúban továbbra is fenntartotta Donald Trumppal kapcsolatos véleményét, de reményét fejezte ki, hogy a leendő amerikai elnök erélyes fellépése tárgyaló asztalhoz ültetheti Vlagyimir Putyint. Saját politikai jövőjéről szólva kijelentette, amennyiben a választások után ismét Andrej Babiš lenne az ország miniszterelnöke, akkor mindenképp újra jelöltetné magát államfőnek.
Megjelent a Magyar7 2025/1. számában.