A létesítményt üzemeltető Tokyo Electric Power Co. (TEPCO) várhatóan két év múlva kezdi meg a víz tengerbe engedését.
Az ajánlástól több ország eltér, és az AstraZeneca vakcináját egyelőre csak az idősebbek, általában a hatvan év felettiek immunizálásához használja.
Ausztráliában 700 ezer AstraZeneca-vakcinás oltás után két vérrögösödéses esetet észleltek, de egyik páciens sem halt meg.
Romániában az utóbbi fél évben két másik tragédia is történt a Covid-kórházakban, szintén a kórtermekben használt lélegeztetőgépekkel összefüggésben.
Az EU-tagországok kormányait tömörítő tanács hétfőn közölte, hogy 2022. április 13-ig meghosszabbítja az Iránra súlyos emberi jogi jogsértések miatt kirótt korlátozó intézkedéseket.
A modellszámítások alapján december eleje és március vége között a teljes vizsgált népesség körében 10 400 halálesetet sikerült megelőzni a koronavírus elleni oltással.
Néhány hete a spanyol rendőrség buktatott le a francia határ közelében egy egész autóbusznyi, hamisított teszttel utazó román állampolgárt
Szakértők szerint Joe Biden hivatalba lépése óta több olyan kormányzati intézkedés is született, amely arra ösztönözte a közép-amerikai bevándorlókat, hogy elinduljanak az Egyesült Államok felé.
Az EU elítél minden, az iráni nukleáris megállapodással kapcsolatos diplomáciai erőfeszítések aláásására irányuló kísérletet.
A támadó többször rálőtt egy férfira, aki a helyszínen életét vesztette. Egy nő, aki a kórház biztonsági alkalmazottja, megsebesült, őt kórházba szállították.
Csak kommunikációs harc, miközben hiányoznak az oltások.
A cél, hogy felkészüljenek arra, amikor az eddiginél több, koronavírus elleni vakcina áll majd rendelkezésre. A próbában 68 oltóközpont vesz részt.
A leállás és a szigorú járványügyi intézkedések hatásosak voltak, mert csökkent a pozitív tesztek aránya.
Az erőszakos bűnszervezetek egyre több olyan vállalkozásra csapnak le illegális tevékenységeik legitimizálása céljából Európa-szerte, amelyek gazdasági erejét a koronavírus járvány meggyengítette.
Az elnökség után a párt szélesebb vezető testületében, a választmányban folytatják a tanácskozást, amelynek eredményeiről maga a pártelnök számol majd be a sajtónak.
Már számos vádat hoztak fel ellene azóta, hogy a katonai hatalomátvétel napján, február 1-én őrizetbe vették. A legsúlyosabb a hivatali titoksértés, csak emiatt 14 évi börtönbüntetést kaphat.
A tisztségviselő hangsúlyozta, hogy az ukrán fegyveres erők nem terveznek támadó műveletet a Donyec-medencében.
A magas fokú átoltottság miatt egyfajta közösségi immunitás alakulhatott ki, amely lehetővé teszi az újabb járványügyi korlátozások feloldását.
Továbbra is kötelező például a maszkok általános használata és tilos több mint két ember gyülekezése.Az üzletek többsége továbbra is zárva van, akárcsak a szolgáltatások nagyobbik része.
A nyitási menetrend öthetente számol a korlátozások egyre szélesebb körű enyhítésével, és minden feltétel teljesülése esetén legkorábban június 21-re célozza az összes korlátozás feloldását.
Miloš Zeman elégedetlen azzal, hogy a külügyminiszter nem támogatta törekvését a koronavírus elleni orosz és kínai vakcína beszerzésében, illetve kizárná az oroszokat a Dukovany atomerőmű bővítésére kiírandó pályázatból.
Az AfD a menedékjoggal rendelkezők családegyesítésének megtiltását is felvette a választási programba.
Az RNS-hírvivő alapú vakcinák is a klinikai kísérletek szakaszába léptek.
Harry és bátyja, Vilmos az elmúlt hónapokban számos egyértelmű jel és félhivatalos beszámoló szerint eltávolodott egymástól, és viszonyuk korántsem felhőtlen.