A magas beoltottsági arány érezteti hatását.
Megkezdődik az egyezkedés a vakcinák átvételét illetően.
Lehet, hogy Danko is vele tart.
Az új szerződés szerint nemcsak a vakcinák gyártása zajlik majd az Európai Unióban, hanem az azok elkészítéséhez szükséges valamennyi lényeges összetevő is az unióban fog készülni.
A dán egészségügyi hatóság úgy döntött, hogy a koronavírus elleni oltási programot az AstraZeneca-vakcina nélkül folytatja.
A döntést azért hozták meg, mert az erőszakos tüntetéseken legalább két rendőr életét vesztette.
A zárlat folytatása azért indokolt, mert a kórházi kapacitások mintegy 75 százalékban beteltek.
Ha eddig nem értettük volna, hogy működik a mainstream (és szinte az összes többi médium), érdemes megnézni a mellékelt videót.
A közel kétmilliárd dollár értékű beruházás a lengyel-amerikai kapcsolatok további megerősítéséhez járul hozzá.
A németek döntöttek.
A Moderna oltóanyaga jelenleg már több mint 40 országban megkapta a használati engedélyt.
A 9,3 millió lakosú Izraelben eddig 5,33 millió embert oltottak be a Pfizer vakcinájával a december 20-án kezdődött oltási kampányban.
Joe Biden amerikai elnök arra sürgette a vállalatot, hogy próbálja meg a július végi határidő előtt teljesíteni ígéretét.
Az ellenzéki kommunisták eddig kívülről támogatták a kabinetet, de kedden este hivatalosan felmondták a megállapodást.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kifejtette amerikai hivatali partnerének, Joe Bidennek az ukrajnai politikai rendezés megközelítéseit - közölte kedden a Kreml.
Nem engedi elhajózni a Szuezi-csatorna Hatóság az Ever Given konténerszállító hajót.
Először lesz női főszerkesztője a Reuters nemzetközi hírügynökségnek 170 éves történetében Alessandra Galloni személyében.
Észak-Korea tovább fejleszti nukleáris arzenálját.
A francia kormány nem kívánja elhalasztani a júniusi helyhatósági választásokat, és megemeli az ápolók fizetését.
Bonyolódik a miniszterek cseréje a cseh kormányban.
Káoszhoz vezetett a 70-80 évesek regisztráció nélküli oltásának elindítása Olaszországban.
A mutatók valóban javulásról tanúskodnak, de a helyzet továbbra is nagyon törékeny.
Lemondott Rudolf Anschober osztrák egészségügyi miniszter.
Négy hete töretlenül emelkedik a fertőzöttek száma az Egyesült Államokban.