2021. április 12., 07:32

Menesztik Tomás Petríček cseh külügyminisztert

"Meg tudom erősíteni, hogy Jan Hamáčekkel lezajlott (vasárnapi) találkozómon értesültem menesztésemről" - közölte Petríček vasárnap késő este a CTK hírügynökség kérdésére. Hamáček a kormánykoalíció kisebbik pártjának, a Cseh Szociáldemokrata Pártnak (CSSD) az alelnöke, egyben Andrej Babiš kormányfő helyettese, belügyminiszter.

Fotó: irozhlas.cz

Tomás Petríček menesztését először nyilvánosan néhány hete Miloš Zeman államfő kérte a kormányfőtől, mert egyebek között

elégedetlen azzal, hogy a külügyminiszter nem támogatta törekvését a koronavírus elleni orosz és kínai vakcína beszerzésében, illetve kizárná az oroszokat a Dukovany atomerőmű bővítésére kiírandó pályázatból.

Vasárnap a Blesk.cz hírportálnak nyilatkozva az államfő pedig azt mondta, hogy nem kívánja akadályozni a külügyminiszter menesztését. A cseh hírügynökség ezt követően kereste meg Petríčeket, aki 2018 októberétől tölti be a külügyminiszteri tisztséget.

A prágai sajtó szerint Petríček menesztésének további oka lehet, hogy a CSSD hétvégi online kongresszusán Jan Hamáček ellenében megpályázta a pártelnöki tisztséget. Beszédében ugyanakkor nagyon élesen bírálta a szociáldemokraták kormányzati együttműködését a Babiš vezette ANO mozgalommal. Miután a kongresszuson Hamáček megvédte pártelnöki tisztségét, megfigyelők csak idő kérdésnek minősítették, mikor kell riválisának, a párt korábbi alelnökének elhagynia a külügyminiszteri bársonyszéket is.

A cseh média úgy tudja, hogy Petríček utódja Lubomír Zaorálek, jelenlegi kulturális miniszter lesz. Zaorálek már korábban (2014-2017) is irányította a cseh diplomáciát.

A kulturális tárcát Zaorálektől Jan Birke, a kelet-csehországi Náchod városának szociáldemokrata polgármestere veszi át. Birke közismerten jó viszonyt ápol Zeman elnökkel.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.