Hivatalosan aláírták a következő német szövetségi kormány munkáját megalapozó koalíciós szerződést.
A robbantás helyszínén sűrű füstfelhő gomolyog, a terrorcselekmény elkövetőjeként egyelőre egyetlen személy vagy csoport sem jelentkezett.
A közös sajtótájékoztatón a magyar külügyminiszter mindenekelőtt a visegrádi együttműködést méltatta, amelynek keretében sikerült megakadályozni az EU-s kötelező letelepítési kvóták bevezetését.
Következményei lesznek, ha Oroszország megtámadja Ukrajnát.
A jövőbeli járványok halálosabbak lehetnek, mint ez a jelenlegi.
Az Azomureș Románia egyik legnagyobb gázfogyasztója, ő használja el az éves román gázfogyasztás 10 százalékát.
A következő német kormány "a politikai közép" kormánya lesz.
A Zöldeket vezető Werner Kogler a hét végén újságíróknak nyilatkozva utalt arra, nem kizárt, hogy jövőre előrehozott választásokat tartanak Ausztriában.
Bár most csökken az új fertőzöttek száma, újabb járványtól tartanak.
A két elnök közvetlenül fog beszélni egymással.
A hét végén újabb tüntetéseket tartottak az ország legnagyobb városában, Rangunban, ahol a hadsereg hatalomátvétele ellen békésen tiltakozó emberek közé katonai teherautó hajtott.
Ausztriában, ha a parlament is elfogadja, február elsejétől 14 év felett szinte mindenkinek kötelező lesz oltakozni.
Európa küzd a deltával.
Még karácsony előtt bevezetnék a koronavírus-járvány terjedésének a megfékezésére.
A Zöldek hibrid pártszavazáson döntenek a szerződésről, eredményt hétfőn hirdetnek.
Horvátországban október elején tették kötelezővé az egészségügyi és szociális ellátórendszerben a védettségi igazolást.
Nágaföld állam kormányzatának vezetője vizsgálatot rendelt el a szombaton történt gyilkosságok ügyében.
A Dél-Afrikából hazatért román állampolgárok között egy harmadiknak, egy nagybányai sportolónak is pozitív lett a koronavírus-tesztje, az ő estében még várják a szekvenciális elemzés eredményét.
A térségben a katonai feszültség Ukrajna miatt nőtt meg az utóbbi időben.
Az utóbbi időben a lavinák átlagosan húsz ember halálát okozták évente Ausztriában.
A két elnök a tervek szerint megvitatja az orosz csapatok ukrán határ mentén történő felvonultatását és más kérdéseket - közölte egy nevének elhallgatását kérő, jól értesült amerikai illetékes.
Az EU szabad és egyenlő nemzetállamokból áll, őket számos szoros együttműködési terület köti össze, Európa pedig csak az ilyen együttműködési modell révén menthető meg további válságoktól és feszültségektől
A konzervatív pártok különböznek egymástól, de keresik az őket összekötő témákat.
A holland hatóságok szerint tizennyolc utas fertőződött meg az omikron variánssal a Dél-afrikai Köztársaságból Hollandiába érkezett járatokon.