Aláírták a következő német kormány munkáját megalapozó koalíciós szerződést
Hivatalosan aláírták a következő német szövetségi kormány munkáját megalapozó koalíciós szerződést a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) vezetői kedden Berlinben.

A Vállalkozzunk több haladásra című megállapodást jelképes helyszínen, a jövőről szóló társadalmi párbeszéd fórumaként működő Futuriumban írták alá.
A ceremónia utáni sajtótájékoztatón Olaf Scholz kancellárjelölt, az SPD politikusa elmondta, hogy
három olyan párt lép koalícióra, amelyek elkötelezettek a haladás mellett.
Robert Habeck leendő alkancellár, a Zöldek társelnöke kiemelte: a következő évek legnagyobb kihívása a szociális piacgazdaság átalakítása ökoszociális piacgazdasággá. Ez azt jelenti, hogy
egyszerre kell megőrizni a jólétet és elérni a klímasemlegességet, vagyis átállítani az országot az éghajlatot nem befolyásoló működési módra .
Christian Lindner, az FDP alelnöke aláhúzta, hogy a koalíciós szerződés aláírásával elkezdődik a cselekvés ideje.
- fogalmazott.
A kormányalakítás szerdán ér véget, amikor a szövetségi parlament (Bundestag) megválasztja kancellárnak Olaf Scholzot, Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök pedig kinevezi a Scholz-kormány minisztereit.