A vietnami meteorológiai hatóság arra figyelmeztetett, hogy az ország középső részein további heves esőzésekre kell számítani, becslések szerint 150-250 milliméternyi csapadékkal.
Zelenszkij Oroszország kizárását követelte az ENSZ-ből és a nemzetközi szervezetekből.
Bocsánatot kért a legnagyobb német ellenzéki párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke kedden, amiért a szociális ellátórendszer juttatásainak megkaparintását célzó csalással vádolta meg az orosz támadás elől Németországba menekült ukránokat.
Alapvetően megváltozik a Donyec-medence és Ukrajna más orosz ellenőrzés alá került területeinek jogállása az ott megrendezett népszavazás nyomán, ami egyebek mellett a biztonságot garantáló intézkedéseket von maga után.
Az orosz hadsereg által megszállt újabb területeket foglaltak vissza az ukrán csapatok Harkiv megyében, az Oszkil folyó keleti partján.
A Kúria jogerősen öt év fegyházra ítélte kémkedés miatt Kovács Béla volt jobbikos politikust kedden - írta a mandiner.hu.
Gáz szivárgott a Balti-tengerbe Koppenhága közelében, ami veszélyt jelent a tengeri szállításra.
Szeptember 21. óta 98 ezer orosz állampolgár lépett be Kazahsztánba, és több mint 64 ezer hagyta el a köztársaságot
A magas infláció miatt Csehországban már januárban, júniusban és szeptemberben emelték az öregségi nyugdíjakat.
Mike Popmeo szerint Kína magatartása agresszív diplomáciai, gazdasági, és katonai téren is.
A felmérés kimutatta, hogy a munkavállalók csaknem fele, 48 százaléka átállna részmunkaidőre, ha a munkáltatója ezt lehetővé tenné számára.
Egyre több koalíciós kormány körül kezd elfogyni a levegő Európában. Több koalíciós kormány is megbukott az elmúlt hetekben.
Bekérette a japán külügyminisztérium kedden Oroszország tokiói nagykövetét, Mihail Galuzint, s tiltakozását fejezte ki, amiért az orosz hatóságok kémkedés gyanújával őrizetbe vették Motoki Tacunori vlagyivosztoki japán konzult.
Orosz állampolgárságot adományozott Vlagyimir Putyin orosz elnök Edward Snowden amerikai informatikusnak, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egykori munkatársának.
Matteo Salvini, a Liga vezetője maradását, a Demokrata Párt főtitkára pedig távozását jelentette be.
A polgároknak 69 kérdésre kell válaszolniuk a népszámlálás során.
Popa: A bankszektornak óvatosnak kell lennie, mivel az emberek pénzével dolgozunk, minden egyes hitel mögött több millió ember pénze van.
A 19 millió lakosú Romániában a beoltható (5 év feletti) lakosság 44,9 százaléka kapott legalább egy adag koronavírus elleni oltást.
Ha valaki 30 ezer eurónál több készpénzt akar váltani, szüksége lesz egy adóhivatali igazolásra, amellyel tisztázza a pénz eredetét.
A RaHDIt nyilvánosságra hozta az ENSZ, az Európai Unió és a NATO misszióiban dolgozó ukrán hírszerző tisztek adatait, valamint az SZVR több mint negyven egységének helyét.
Úgy tudni, hogy legalább hat halottja és húsz sebesültje van a támadásnak.
Oroszország a teljes területét megvédi – mondta Szergej Lavrov. Mit jelent ez a szakadár területeken zajló népszavazások függvényében?
Az eredmények azt mutatják, hogy a jobboldali blokknak nagy többsége lesz a parlament mindkét házában.
A kazah kormány legfontosabb célja a globális és a régiós stabilitás megőrzése.