A csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez egyhangú igen kell az uniós országok részéről. Jegyezzük meg: Törökország például már negyven évvel ezelőtt kezdett erre várni.
Az Európai Unió intézményei a gyűlöletkeltést finanszírozzák, és utána csodálkoznak, ha Belgiumban vagy Franciaországban embereket gyilkolnak meg - hangoztatta Matteo Salvini.
Kiváló fejlődést ért el Ukrajna az európai uniós csatlakozás felé vezető úton - jelentette ki Kijevben az Európai Bizottság elnöke szombaton.
Guineában fegyveresek kiszabadították a börtönből a junta egykori vezetőjét.
A dzsabalíjai menekülttáborban lévő al-Fakúra iskolát ért légitámadás.
Izrael eltanácsolja állampolgárait a külföldi utazásoktól, több helyütt nőtt az antiszemita incidensek száma.
Ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót a nemzeti gyásznapon, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.
Az izraeli hadsereg arra hivatkozott, hogy a mentőautó szélsőségeseket szállított, míg Asraf al-Kidra, a gázai egészségügyi hatóságok szóvivője szerint sebesülteket evakuált a Gázai övezet északi részéből délre.
Elfogták a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai azt az erdőtarcsai férfit, aki rendőrökre adott le több lövést - ismerteti honlapján a rendőrség.
Legkevesebb 132 halálos áldozata van már a péntek esti nepáli földrengésnek, a sérültek száma pedig több száz is lehet, de sokan lehetnek még a romok alatt - közölték tisztségviselők.
Csehországnak a jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben igyekeznie kell Európán kívül is jó kapcsolatokat kiépíteni a világ különböző régióinak országaival.
A Jevgenyij Prigozsin halála után helyét kereső Wagner-csoport ezúttal az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán hallatott magáról, kérdés persze, hogy akart-e hallatni.
A skót miniszterelnök kifejezte háláját a brit külügyminisztériumnak, és mindazoknak, akik elősegítették, hogy feleségének szülei távozhassanak a Gázai övezetből.
A megbeszélésen szó esett a gazdasági és felsőoktatási kapcsolatok fejlesztéséről, a családpolitikáról, valamint az illegális migrációval szembeni fellépésről
Izrael minden kapcsolatot megszakít Gázával.
Toszkánában sárga és narancssárga riasztási fokozat van érvényben.
Európa szempontjából ma van a legrosszabb formában a világ biztonsága a hidegháború lezárulta óta.
Oroszország azon szándéka, hogy visszavonja az átfogó atomcsend-egyezmény ratifikációját, a nemzetközi biztonság iránti orosz elkötelezettség komoly visszaesését jelenti.
A Magyar Honvédség "Adaptive Hussars 23" elnevezéssel, a NATO-erők részvételével többnemzeti, országos hadgyakorlatot tart novemberben, amelyen az ország védelmi képességeit teszteli
Bűnösnek találta a bíróság Dominik Feri volt parlamenti képviselőt nemi erőszak bűncselekményében, és három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön kétoldalú megbeszélést folytatott Recep Tayyip Erdogan török államfővel Kazahsztán fővárosában, Asztanában.
A sajtótájékoztatón Orbán Viktor megköszönte a kazah-magyar barátság jegyében neki adományozott kitüntetést, megjegyezve, megtiszteltetésnek tekinti azt.
Az övezetből távozni nem kívánó külföldi állampolgárok száma szintén nem ismeretes.
Tűzszünetet sürgetett Izrael és a Hamász között az amerikai elnök a konfliktusról szóló szerdai politikai tanácskozáson.