Az Alabama államban található atmore-i börtönben csütörtökön végrehajtották az első kivégzést nitrogéngázzal az Egyesült Államokban.
Ulf Kristersson svéd miniszterelnök szerint Svédország ezzel kulcsfontosságú mérföldkőhöz érkezett a NATO-tagság útján.
Franciául is tudniuk kell az ott élni vágyóknak.
Az ügyben terrorcselekmény címén indított büntetőeljárást.
Az Ukrajna elleni háború kezdete óta a lettországi adóhatóság mintegy ötezer esetben lépett fel az Oroszország és Fehéroroszország ellen bevezetett szankciók megsértése miatt.
A kínai elektromosautó-ipar kereskedelmi korlátok nélkül el fogja söpörni nemzetközi riválisait Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója szerint.
Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy Moldova csatlakozása az Európai Unió javára válna.
Hétórás heves vita után.
Az Il-76-os gép szerdán, Belgorod térségében zuhant le, mintegy 50 kilométerre az ukrán határtól, az orosz védelmi minisztérium szerint a fedélzetén 65 ukrán hadifogollyal, hat fős személyzettel és 3 fogolykísérővel.
Az Il-76-os repülőgép fedélzetén a személyzet hat tagja, 65 kicserélésre szánt ukrán hadifogoly és három kísérő orosz katona tartózkodott. A repülőgép személyzete és valamennyi utasa életét vesztette
Azért vonul vissza, hogy több időt tölthessen együtt a Franciaországban élő családjával
Az ETW-Tekhnologiya vezérigazgatóit tartóztatták le a hatóságok, valamint a cég egyik alkalmazottját
A vizsgálatnak még meg kell állapítania, hogy a gépet amerikai Patriot vagy német IRIS-Ts rakéták semmisítették-e meg
A cseh rendőrség intenzíven nyomoz a rémhírek terjesztői után.
Az ütközés hatására kisiklott és oldalra dőlt a gyorsvonat három kocsija.
Tíz helyszínen 150 rendőr vett részt egy összehangolt akcióban, amely során 11 emberrel szemben intézkedtek, akik a gyanú szerint fegyveres hatalomátvételre készültek Magyarországon.
Donald Trump győzelmét hozta New Hampshire államban a republikánus előválasztás, amelyen arról döntöttek, hogy az állam választói kit szeretnének a republikánus elnökjelöltként látni a novemberi választáson.
Folytatódtak a harcok szerdára virradóra a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júnisznál.
Másodszor is kegyelemben részesítette a lengyel elnök Mariusz Kaminskit és Maciej Wasikot, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt bebörtönzött képviselőit.
Netanjahu: „Hőseink nevében és az életünkért nem fogjuk abbahagyni a harcot az abszolút győzelemig.”
Mintegy húsz ember holttestét találták meg kedden a mentőegységek a kínai Jünnan tartományban. A korábban eltűntnek nyilvánított 47 ember közül a katasztrófavédelem még további 24 embert keres.
Az orosz erők keddre virradóra ismét légicsapásokat intéztek az ukrán főváros, Kijev és a kelet-ukrajnai Harkiv város ellen, legkevesebb hatan meghaltak, körülbelül 40-en megsebesültek, több lakóház megrongálódott.
Újabb közös akciót hajtott végre a brit és az amerikai légierő a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn rendeletet bocsátott ki "az Oroszországban élő ukránok etnikai identitásának megőrzése" céljából.